Vágólapra másolva!
A Visa Cash App RB Forma–1-es csapatának ausztrál pilótája, Daniel Ricciardo elárulta, hogy a 2020-as szezonban tárgyalt a Scuderia Ferrarival arról, hogy 2021-től ő legyen Charles Leclerc csapattársa az olasz istállónál.

2020 végén Sebastian Vettel távozott a Ferraritól az Aston Martinhoz, Daniel Ricciardo pedig a Renault csapatától igazolt el, így megvolt az esélye annak, hogy az ausztrál versenyző Vettel utódja, egyben Charles Leclerc csapattársa legyen a Scuderiánál. Ricciardo tárgyalásokat is folytatott az olasz istállóval, ám végül nem jutottak el a szerződés aláírásáig, így végül az ausztrál pilóta a McLarennél folytatta 2021-től. 

Daniel Ricciardo, Charles Leclerc
Charles Leclerc és Daniel Ricciardo nem lettek csapattársak
Fotó: Getty Images via AFP / Getty Images via AFP/2022 Getty Images

„Voltak tárgyalásaink, de sosem jutottunk el addig a kérdésig, hogy »itt a szerződés, aláírod?«. Igazán közel sem voltunk ahhoz, hogy a kezemben legyen a szerződés, szóval hiába voltak tárgyalások, de azok az első szinten megragadtak – nyilatkozta Daniel Ricciardo, aki elárulta, elsősorban azért tárgyalt, mert szeretett volna egy topcsapatnál versenyezni. – 

Sosem akartam mindenáron Ferrari-pilóta lenni, de ha meg lett volna a megfelelő érdeklődés és időzítés, akkor rábólintottam volna. 

De nem tettem fel erre mindent, mert noha egy legendás istállóról van szó, valójában [a Ferrari is] ugyanolyan csapat, mint az összes többi."

Nem lett Ferrari-pilóta, így ez lett Ricciardo sorsa

A McLarennél aztán Ricciardo két szezont töltött el, majd a várakozáson aluli eredménysora miatt távoznia kellett, és 2023-at tesztpilótaként kezdte el. Nyck de Vries gyenge teljesítményének köszönhetően azonban nyáron beülhetett a holland helyére az AlphaTaurinál, idén pedig  az immáron Visa Cash App RB néven induló csapatban 

el is kezdi karrierje 14. F1-es szezonját,  Cunoda Juki csapattársaként. 

A most 34 éves Ricciardo ugyanakkor még reménykedhet abban, hogy topcsapathoz igazol, ugyanis noha Lewis Hamilton helyére, a Mercedeshez nem engedik el, Sergio Pérez gyengélkedése esetén akár már év közben átkerülhet a Red Bullhoz.

Kapcsolódó cikkek