Nem tudta megtörni a Ferrari a Mercedes sikersorozatát Abu-Dzabiban, ahol az elmúlt öt alkalommal mindig az Ezüstnyilak szerezték meg az első rajtsor pozícióit. Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen ezúttal is csak a 3-4. helyezett lett, Vettel elismerte, hogy jobban szeretett volna az első sorból kezdeni, de így sem volt elégedetlen.
Mindkét pilóta kiemelte, hogy az autóik jól működtek, nem panaszkodtak, de Vettel és Räikkönen is megjegyezte, hogy a hármas szektorban lemaradnak a Mercedes mögött, bár a német versenyző szerint az egyenesben jó tempóra képesek. A gumitaktikájuk már ennél érdekesebb, hiszen nincs sok információjuk az ultralágy gumikról.