Vágólapra másolva!
Ricciardo szerint a német határozottsága előrelendítheti az istállót. Vettel mellett megtanulta, hogy a kedvesség nem elég a győzelemhez.

Daniel Ricciardo szerint Sebastian Vettel új csapata, a Ferrari hasznot húzhat majd a német időnként „könyörtelen" stílusából. Ricciardo idén Vettel csapattársaként figyelhette meg, hogyan dolgozik együtt a négyszeres világbajnok az istálló többi tagjával, és úgy véli, a német határozott követelései előrelendíthetik a küszködő Ferrarit.

„Lenyűgöző, ahogy közelebb tudja hozni magához a körülötte dolgozó embereket" – nyilatkozta Ricciardo. „Úgy tudja közölni az igényeit, hogy meg is kapja, amit akar."

Ricciardo szerint a versenyzők soha nem elégedettek tökéletesen az autójukkal, hiszen mindig többet szeretnének kihozni belőle, Vettel pedig rendszerint el is éri, hogy a mérnökök az ő igényei szerint változtassanak a beállításokon.

„Ebből a szempontból meglehetősen könyörtelen, ugyanakkor elég korrekt is" – mondta Ricciardo a volt csapattársáról. „Képes elérni a megfelelő egyensúlyt: miközben komolyan a csapat szemébe néz, és elmondja, mire van szüksége, a viselkedésével a többiek tiszteletét is kiváltja."

Ricciardo sokat tanult Vetteltől Forrás: AFP

Keménynek kell lenni

Az ausztrál szerint Vettelt motiválni fogja, hogy 2014-ben sem ő, sem a Ferrari nem szerepelt túl fényesen, és még keményebben fog dolgozni az újabb sikerekért. Ricciardo egyébként úgy véli, az idei szezonban rengeteget tanult Vetteltől, például rájött, hogy a győzelem érdekében néha a csapattagokkal szemben is keménynek kell lennie.

„Nem mindig a jófiúk nyernek" – jelentette ki. „Néha ők is nyerhetnek, de nem mindig – időnként arra van szükség, hogy a könyörtelen oldalunkat is megmutassuk. Ezt idén már kicsit én is megtapasztaltam. Miközben továbbra is tiszteletteljesen kell viselkednem a munkatársaimmal és a környezetemmel, át kell vennem az irányítást az olyan dolgok felett, amelyeket el szeretnék érni, vagy amiben hinni akarok."

„Ha nem így teszünk, könnyen elnyomhatnak minket, és ez minden sportra, sőt az egész életünkre igaz. Szerintem fontos, hogy mindig tiszteletteljesek és erősek maradjunk, és álljunk ki amellett, amiben hiszünk."

Noha Vettel kamaszkora óta a Red Bull támogatásával versenyzett, Ricciardo szerint hamar hozzászokik majd az új környezethez. Úgy véli, a német tisztában van vele, hogy a gyengélkedő Ferrarinál nagy feladatra vállalkozott, ezért a kezdeti kudarcok sem vetik majd vissza a lelkesedését.

„Mint bármilyen változáshoz, ehhez is alkalmazkodni fog majd, és nem lesz gondja. Az első teszt biztos furcsa lesz számára, de mire elutazunk Melbourne-be, már semmi nem lesz neki szokatlan" – mondta Ricciardo.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!