Vágólapra másolva!
Úgy érezte, az autója egyre rosszabb lett az Orosz Nagydíj időmérőjén. A 7. helyen végző Ricciardo is jobb eredményben reménykedett.

A Red Bull mindkét versenyzője csalódottan zárta az Orosz Nagydíj időmérőjét, miután Daniel Ricciardo csak a 7. legjobb köridőt tudta megfutni, Sebastian Vettel pedig a Q2-ből sem jutott tovább, és a 11. helyen végzett. Kevin Magnussen büntetése miatt mindketten előreléphetnek egy helyet, de ez sovány vigasz számukra.

A Red Bull már pénteken is gyengélkedett, a szombat délelőtti szabadedzésen viszont úgy tűnt, kezdenek formába lendülni. Vettel éppen ezért nem is érti, mi történt az autójával a kvalifikációra. „Tudtuk, hogy a sok egyenes miatt itt nehéz dolgunk lesz, de kanyarból is nagyon sok van a pályán, főleg a második és harmadik szektorban" – mondta. „Úgy gondolom, délelőtt nagyot léptünk előre, de az időmérőre nem tudtuk átvinni a fejlődést."

Vettel elmondta, az etapok során körről körre rosszabbnak érezte az autóját. „Minden egyes körrel egyre nehezebb dolgom volt, pedig általában ennek az ellenkezője történik, ahogy a gumik felmelegednek" – magyarázta. „Nem tudjuk, mi történt pontosan, de szerintem túllőttünk a célon, és túl agresszív beállításokat választottunk a délelőtti edzés után."

Vettel az egész időmérőn küszködött az autójával Forrás: AFP

A német elárulta, szinte semmilyen szempontból nem volt elégedett az autójával, de elsősorban a Red Bull farával voltak problémái. „Nagyon idegesen viselkedett az autóm, a kanyarokba sem tudtam elég tempót bevinni. Az autó fara rengetegszer kitört egy kör során, ezért nem tudtam ennél gyorsabb lenni" – panaszkodott.

Többre számítottak

Ricciardo a Q2-ben majdnem 4 tizeddel gyorsabb volt Vettelnél, de ez nem volt elég ahhoz, hogy elégedett legyen a teljesítményével. „Megpróbáltam elérni, hogy az első abroncsaim minél jobban tapadjanak, de az utolsó körömben kitört az autóm fara" – árulta el. „Nem sikerült tökéletesen a köröm, de ennél jobb eredményben nem is igazán reménykedhettem. Jobbak voltunk, mint tegnap, de a 7. helynél azért többre számítottam."

Az ausztrál egyetértett Vettellel abban, hogy a trükkös szocsi pályára rendkívül nehéz volt megfelelően beállítani az autókat. „Tegnap nagyon sokat küszködtünk, és folyamatosan állítgattuk a leszorítóerő mértékét" – mondta. „Megpróbáltuk elérni, hogy az egyenesben ne legyen akkora hátrányunk, de így is számos nehézséggel küszködtünk."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!