Vágólapra másolva!
A brazilok többek között új bokszutcát és nagyobb paddockot alakítanak ki a 2015-ös versenyre. Kisebb változtatásokat már az idei nagydíjra is elvégeznek.

A héten megkezdődött az interlagosi versenypálya széleskörű felújítása, amelynek köszönhetően több lépésben teszik korszerűbbé a némileg már elavultnak minősülő létesítményeket. A nagyobb átalakításokra csak az idei verseny után kerül sor, kisebb módosításokat azonban még a novemberi Brazil Nagydíj előtt elvégeznek.

A pálya összesen 80 millió eurót költ majd a létesítmények felújítására, ebből többek között új bokszutcát és nagyobb paddockot is építenek. A jelenlegi, túl zsúfoltnak tartott bokszokat az idei verseny után lerombolják, és a csapatok jövőre már sokkal tágasabb garázsokban kapnak helyet. Ezzel együtt megnövelik a paddock területét is, az elmúlt években ugyanis gyakran gondokat okozott a motorhome-ok és a kamionok elhelyezése.

A brazil pálya régóta felújításra szorul Forrás: AFP

Az új bokszutca építése már évek óta napirenden volt, az eredeti tervek szerint azonban át is helyezték volna: a rajt-célvonal a 3-as és 4-es kanyarok közötti hátsó egyenesre került volna át, és emellett alakították volna ki az új létesítményeket. Ezt az ötletet azonban elvetették, az új bokszutca a jelenlegi helyén épül majd fel. „Úgy éreztük, hogy a pálya a változtatással elvesztette volna néhány meghatározó jellegzetességét" – magyarázta az Autosportnak a pálya egyik szóvivője.

Biztonságosabb lesz a bokszbejárat

A felújítások első szakasza már az idei nagydíj előtt befejeződik. A pályát teljes hosszában újraaszfaltozzák, ami nemcsak a tapadást növeli, hanem a simább felületnek köszönhetően a gumik élettartamát is meghosszabbítja. A 2014-es versenyre a veszélyesnek tartott, a rendkívül gyors utolsó kanyar belső ívén található bokszbejáratot is átalakítják, és biztonságosabbá teszik.

Interlagos jelenlegi szerződése 2020-ig szól, a megállapodás egyik feltétele a pálya korszerűsítése volt. A felújításokat a helyi kormány finanszírozza majd.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő fekete dobozt a jobb oldali hasábban!