Vágólapra másolva!
Smedley szerint a spái és monzai pálya tulajdonságai lehetővé teszik, hogy felvegyék a harcot a Mercedesszel. Pat Symonds úgy véli, a pályák többségén a harmadik leggyorsabb autó az övék.

A Williams a tavalyi évhez képest óriásit fejlődött az idei szezonban: míg 2013-ban mindössze 5 pontot tudtak összekaparni, idén 11 forduló után már 135 egységnél járnak, és a konstruktőri bajnokság 4. helyét foglalják el a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari mögött. A formajavulásban kétségkívül hatalmas szerepe van a Mercedes motornak, amely elsősorban a gyors pályákon könnyíti meg a csapat dolgát. Valtteri Bottas Ausztriában, Silverstone-ban és Hockenheimben a dobogóra is felállhatott, és Rob Smedley szerint az istálló a győzelemtől sem áll túl távol.

Noha a legutóbbi versenyen, a lassú Hungaroringen csak az 5. és 8. helyeket tudták megszerezni, Smedley biztos benne, hogy az augusztus végi Belga Nagydíjon és az azt követő monzai futamon újra felállhatnak a dobogóra. A Williams teljesítményért felelős mérnöke ráadásul abban bízik, hogy a Mercedes ellen is felvehetik a versenyt ezeken a pályákon.

„Van rá esély” – idézi Smedley-t az ESPNF1.com. „Gyakran elmondom, hogy a csapatunk célja a világbajnoki győzelem – aki meg akarja nyerni a világbajnokságot, annak pedig mindenkit le kell győznie. Mi is tudjuk, hogy a világbajnoki küzdelem idén kicsit egyoldalú, de ettől még felkészülhetünk az előttünk álló évekre.”

A Hungaroringen nem jött össze a dobogó Forrás: AFP

„A csapatnak újra meg kell tanulnia, milyen az élen versenyezni és futamokat nyerni” – jelentette ki a mérnök, aki szerint a következő két nagydíj helyszíne éppen ideális lesz ehhez. „Úgy gondolom, mindkét pálya nagyon fekszik az autónknak. Mindkettőn rendkívül fontos tényező a motorerő, minden lóerő többet ér, mint más pályákon. A légellenállás is sokat számít, különösen Spában – a mi autónk pedig ezen a téren az erős.”

A harmadik legjobb csapat

Smedley szerint a Williamsnek „egyik pályától sem kell tartania”, hiszen a Hungaroringen is gyorsak voltak az időmérőn, a versenyen pedig jobb taktikával előrébb is végezhettek volna. A csapat technikai főnöke, Pat Symonds azonban úgy véli, a pályák többségén a Red Bull is előttük jár, és a Williams általánosságban a harmadik leggyorsabb autóval rendelkezik.

„Az a célunk, hogy olyan autót építsünk, amely minden pályán ugyanolyan jól működik – ezt azonban senki, még a Mercedes sem tudja véghezvinni” – magyarázta a szakember, aki szerint a Williams a két legjobb csapat mögött szoros csatát folytat a többiekkel. „Szerintem a miénk a harmadik legjobb autó – ha sikerül a megfelelő ütemben fejlesztenünk, akkor a legtöbb pályán ez lehet a helyzet. Mindenki tisztában van vele, hogy a Mercedes a leggyorsabb, és szerintem a Red Bull áll a második helyen. Utána következik a Ferrari, a Force India, a Williams és a McLaren. Ez egy nagyon szoros csoport, de szerintem jelenleg a miénk a harmadik legjobb autó.”

A tabellán nehéz előrelépni

A Williams célja ennek megfelelően az, hogy a konstruktőri bajnokság harmadik helyén végezzenek. A Német Nagydíj után sikerült is a Ferrari elé kerülniük, a Hungaroringen azonban az olaszok 7 ponttal visszaelőzték őket. „Megnehezíti a dolgunkat, hogy idén szinte minden versenyen a Mercedes visz el 43 pontot, a többieknek pedig sokkal kevesebb marad” – mondta. „Az összesítésben pedig nem jelent olyan nagy különbséget, hogy valaki a 3. vagy a 6. helyen ér célba.”

„Ha a miénk a harmadik legjobb csapat, akkor elvileg harmadikként kellene végeznünk a bajnokságban – de 2005-ben, amikor a Renault-nál dolgoztam, úgy nyertük meg a világbajnokságot Fernando Alonsóval, hogy a McLaren autója jobb volt. Csapatként azonban mi teljesítettünk jobban, és eredményesebben versenyeztünk.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő fekete dobozt a jobb oldali hasábban!