Vágólapra másolva!
A spanyol azt állítja, korábban több alkalommal is csak a szerencse mentette meg az istállót a silverstone-ihoz hasonló beégéstől. A versenyzők az időmérős kudarc ellenére bíznak az autójuk versenytempójában.

Borzasztóan alakult a Brit Nagydíj időmérője a Ferrari számára: a változékony időjárási körülmények között zajló edzésen mindkét autójuk kiesett a Q1-ben, Fernando Alonso a 19., Kimi Räikkönen pedig a 20. helyet tudta megszerezni. A Ferrari – a Williamshez hasonlóan – rosszul időzített, és a Q1 végén túl későn küldte pályára a száraz gumikon a pilótáit.

Alonso szerint a balszerencse is szerepet játszott a Ferrarik kiesésében, de alapvetően a csapat döntése okolható a rossz eredményért. A spanyol elmondta, korábban is többször előfordult, hogy az istálló rossz taktikát választott hasonló körülmények között. „Meg kell vizsgálnunk, miért van ez. Korábban is megtörtént ez velünk, sokszor csak a szerencse mentett meg minket” – vélekedett Alonso, aki szerint változásokra van szükség a Ferrarinál. „Gyorsítani kell a kommunikációnkon és a döntéshozási folyamatokban.”

A spanyol ugyanakkor elismerte, hogy a Ferrari nem sokkal maradt le a továbbjutásról. „Ha az eső két perccel korábban érkezett volna, akkor a többiek a falban kötöttek volna ki” – mondta. „Így viszont ők javítottak a szektoridőiken, miközben mi még a bokszban ücsörögtünk. Ezen mindenképpen javítanunk kell.”

Alonso 2010 óta nem végzett ilyen hátul az időmérőn Forrás: AFP

A csalódást keltő eredmény ellenére Alonso úgy érzi, hogy jó versenyt futhatnak vasárnap. „Tegnap jó volt a tempónk, és a Q1-ben futott első körünk alapján esőben is elég gyorsak vagyunk” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok, akivel 2010-ben fordult elő utoljára, hogy kiesett a Q1-ben. „A változékony körülmények segíthetnek nekünk, de ezen a pályán soha nem lehet tudni, hogy milyen lesz a másnapi időjárás. Annyi biztos, hogy hátulról indulva eseménydús versenyünk lesz.”

Räikkönen szerint a Ferrari peches volt a hirtelen érkező eső miatt, hiszen a többi csapat sem tudhatta, hogy ilyen gyorsan változnak majd a körülmények. „Tudtuk, hogy kiszámíthatatlan időmérőben lehet részünk, de nyilvánvalóan nem ilyen eredményre számítottunk” – mondta. „Az utolsó köröm első felében még elfogadható volt a pálya állapota, a második szektorban viszont elkezdett esni, és ezért nem tudtunk elég jó kört futni.”

„Holnap nem lesz könnyű előrelépnünk, de mindent megteszünk azért, hogy javítsunk a helyezésünkön” – tette hozzá a finn. „Ma egyébként is jobbnak éreztem az autómat, mint tegnap, ezért nincs okom rá, hogy ne próbáljak meg egy jó versenyt futni.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!