Vágólapra másolva!
A gyengébben sikerült első köre után változtatott a vezetési stílusán, így sikerült elcsípnie a 3. rajthelyet Kanadában, a versenyen pedig a Mercedeseket is megtréfálná. Ricciardo csalódott, amiért csak 6. lett.

Ahogy a 2014-es időmérők többségén, a Kanadai Nagydíjon is egy Red Bull tudott a legközelebb kerülni a Mercedesekhez, és Sebastian Vettelnek ezúttal sikerült legyőznie Daniel Ricciardót. Pedig sokáig úgy tűnt, hogy Montrealban is az ausztrál indulhat előkelőbb helyről, az első Q3-as körök után ugyanis Vettel csak a 6. helyen állt. A német elárulta, az utolsó próbálkozása sem indult jól, de a kör közben változtatott a hozzáállásán.

„Az utolsó köröm eleje nem sikerült fényesen, nem tudtam rendesen megcsinálni az első szektort” – ismerte el a címvédő, aki 7 tizeddel volt lassabb a pole pozíciót megszerző Nico Rosbergnél. „Utána több kockázatot vállaltam, ami bevált. Sikerült egy sokkal jobb ívet találnom a pályán.”

A német elmondta, kellemes meglepetésként érte az időmérő eredménye, hiszen azt hitte, hogy a végsebességet díjazó pályán a többi Mercedes motoros autó is erősebb lesz. „Persze még mindig nem vagyunk az ő szintjükön, de a 70 körös versenyen talán okozhatunk némi meglepetést a stratégiánkkal” – nyilatkozta a német, aki azt sem zárja ki, hogy az első helyért harcolhat a Mercedesekkel.

Vettel a győzelemért harcolna vasárnap Forrás: AFP

„A szuperlágy gumik tavaly is okoztak meglepetéseket” – mondta. „Az a célom, hogy én emelhessen magasba a győzelmi trófeát a verseny végén, de ehhez mindent ki kell hoznunk az autónkból és a stratégiánkból.”

Ricciardo nem sokkal, mindössze 41 ezreddel maradt el Vetteltől, de a rendkívül szoros eredmények miatt így is csak a 6. rajtkockát tudta megszerezni. „Csalódott vagyok” – ismerte el az ausztrál. „Nagyon szoros csatában volt részünk, és nagy árat fizettem azért, hogy nem sikerült mindent kihoznom az utolsó körömből.”

Az ausztrál szerint „a 6. hely sem a világ vége”, innen is jó versenyre számít, bár elismeri, hogy az előle induló Williamsekkel meggyűlhet a baja. Szerinte előrébb is végezhetett volna az időmérőn, ha az utolsó etap előtt nem változtatnak az autóján. „Elvégeztünk néhány módosítást, de ezek nem váltak be. Ezt persze nem tudhattuk előre” – mondta. „Egész hétvégén javultunk, és most nem maradtunk le túlságosan, de csalódott vagyok a rajthelyem miatt.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!