Vágólapra másolva!
Kiderült, hogy a kanadai hétvége során nem ő hibázott kétszer is a hajtűkanyar kijáratánál.

Kimi Räikkönen a Kanadai Nagydíj hétvégéjén kétszer is megpördült ugyanazon a helyen, gázadás közben a hajtűkanyar kijáratánál: először a péntek délutáni szabadedzés, majd a verseny során. A Ferrari az Autosportnak a Red Bull Ringen megerősítette, hogy mindkét esetben ugyanaz a rossz motorbeállítás volt a hibás, amely miatt Räikkönen autója „hirtelen rúgott egyet."

A finn versenyző, aki végül a 10. helyen ért célba, úgy vélte, a csapat az első megpördülés után nem járt utána elég alaposan az okoknak, ezért ismétlődhetett meg a futamon is az incidens.

„Az edzésen pontosan ugyanúgy forogtam meg" – mutatott rá. „Sok minden összejött, előfordul az ilyesmi. Most már tudjuk, mi állt a háttérben. Sőt valószínűleg az edzés után is tudtuk, csak nem foglalkoztunk vele elég komolyan ahhoz, hogy ne történjen meg újra. Biztosra veszem, hogy azóta elvégeztünk egy csomó olyan változtatást (a beállításokon), amelyek jóvoltából nem fog megismétlődni többé."

Räikkönen, aki 18 pontjával csupán 12. az összetettben, úgy véli, a Ferrarinak a Red Bull Ring jobban fekszik, mint Montreal. Igaz, az osztrák pálya „nem sokban különbözik a kanadaitól, ahol sok a hosszú egyenes és a sikán; itt is hosszú egyenesek vannak, meg három gyors kanyar, ennyi az egész. Pillanatnyilag Bahrein és Kanada a legrosszabb hely az autónk számára."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!