Vágólapra másolva!
Szerinte az eredményei a csapattársához képest nem tükrözik híven a teljesítményét.

Kimi Räikkönen visszatérése a Ferrarihoz nem úgy indult, ahogy szerette volna: az első hat verseny alatt mindössze 17 pontot szedett össze, és a hátránya nagyobb a csapattársához, Fernando Alonsóhoz képest, mint egy éve ilyenkor az elődjének, Felipe Massának volt. Szerinte azonban ez a különbség nem tükrözi híven a teljesítményét.

Räikkönen legutóbb, Monacóban útban volt idei első dobogós helyezése felé, amíg a Safety Car-fázis közben össze nem ütközött Max Chilton lekörözött Marussiájával. Emiatt defektet kapott, és másodszor is ki kellett állnia a bokszba. Malajziában és Bahreinben pedig Kevin Magnussennel koccant a rajtnál.

„Sokszor jól vezettem, de valami mindig közbejött a versenyek alatt – defektet kaptam, vagy mások nekem mentek –, ezért soha nem alakult minden tökéletesen" – mondta Räikkönen az Autosportnak. „Kár érte. (Monacóban) is kedvező helyzetben voltunk, de egy defekt közbejött, ami egyszerűen csak pech volt. Az ilyen apróságok a végén nagy különbséget eredményeznek."

Räikkönen éppen ezért nem ért egyet azokkal – például Felipe Massával –, akik lefutottnak tekintik a küzdelmet közte és Alonso között. „Ha sikerül az ízlésemhez alakítani az autót, biztosan minden jobb lesz" – vélte. „Addig is tovább kell harcolnunk, amíg nem jönnek az eredmények, és nem sikerül rendbe hoznunk a dolgokat. Aztán a jövőben remélhetőleg több szerencsénk lesz."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!