Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton hiába volt végig gyorsabb a csapattársánál a kanadai versenyhétvége felkészülési szakaszában, a döntő pillanatban nem tudott tökéletes kört összerakni, így Nico Rosbergé lett a pole pozíció. A Mercedes csapatfőnöke nem számít könnyű versenyre.

Lewis Hamilton erős szokott lenni a montreali pályán, ahol már három győzelmet aratott, és a Kanadai Nagydíj idei edzései alapján a szombati időmérőn is neki állt a zászló itt. A Q1-ben és a Q2-ben nem is talált legyőzőre, a sorsdöntő utolsó felvonásban azonban nem jött ki neki a lépés, így csapattársa, Nico Rosberg mögül lesz kénytelen nekivágni a 70 körös futamnak.

Mint elmondta, egyik köre sem volt tökéletes. "Nico kiváló munkát végzett, én viszont nem. Igyekszem a legjobbat nyújtani holnap. Egyik köröm sem sikerült jól - néha összejön a jó kör, máskor nem" - mondta. "Többször szélesen fordultam (a második körömben), a 6-os és a 8-as kanyarnál is."

"Az első körben forgalomba ütköztem az utolsó kanyarnál, és utána is mások mögött haladtam, ezért vissza kellett vennem a tempóból. Nem ez volt a legjobb módja a felkészülésnek egy körre."

Rosberg ellenben mindkét próbálkozásával megszerezte az 1. helyet, végül 1:14.874-es időt elérve. Mint elmondta, sokat foglalkozott azzal, hogy ledolgozza a hátrányát Hamiltonnal szemben.

Nico Rosbergnek sikerült csapattársa elé kerülnie Forrás: AFP

"Beszéltem a mérnökökkel, tanulmányoztam az adatokat, és próbáltam rájönni, hogy hol javulhatnék. Örülök, hogy sikerült" - nyilatkozta. "Edzésről edzésre javítani tudtam a beállításokon, és még az időmérő előtt is komoly módosításokat hajtottunk végre, melyek tökéletesen beváltak."

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nem számít sétagaloppra a versenyen. "Úgy érzem, hogy a többi csapat keményen megfuttat majd minket holnap. Nem lesz könnyű futam. A lényeg azonban az - ahogy mindig -, hogy biztosítsuk, hogy egy Ezüst Nyíl győz" - közölte.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!