Vágólapra másolva!
Pénteken még nem autózott a határon, ezért bízik benne, hogy az időmérőn gyorsabb tud lenni. Rosberg a fékekkel bajlódott az első kanadai edzésen.

Fernando Alonso az első szabadedzésen még a Mercedesek elé tudott kerülni Kanadában, délután azonban helyreállt a rend, senki nem tudott gyorsabb lenni Lewis Hamiltonnál és Nico Rosbergnél. Mindkét gyakorláson a brit volt a gyorsabb kettejük közül, délután 175 ezred választotta el őket.

Hamilton összességében elégedett volt az autójával, de úgy érzi, még bőven van mit javulniuk a szombati időmérő edzés előtt. „Elég jól éreztem magam a pályán, de még fejlődnünk kell – holnap többet kell kihoznunk a beállításokból, és jobb balanszra van szükségünk” – nyilatkozta. „Ez egy technikás pálya, ahol minden a kerékvetőkről és a kanyarok csúcspontjáról szól. Úgy kell beállítanunk az autónkat, hogy jól reagáljon a bukkanókra.”

A szabadedzések eredményei alapján Hamilton úgy gondolja, az eddigi versenyekhez képest Montrealban közelebb kerültek hozzájuk a riválisok. „Úgy tűnt, a Ferrarik eléggé felzárkóztak mögénk, és a mezőny többi részéhez képest sem volt olyan nagy az előnyünk. Remélhetőleg nem kerülnek túl közel hozzánk!”

Hamilton mindkét pénteki edzésen gyorsabb volt Rosbergnél Forrás: AFP

A brit arra számít, hogy az időmérőn ismét szoros csatát vív majd Rosberggel. „Nico nagyon gyorsnak tűnt ma, biztosan nehéz dolgom lesz” – mondta. „Itt nagyon nehéz előzni, szóval a pole pozíció megszerzése sokat segíthet.”

Rosberg nem volt elkeseredve, amiért pénteken nem sikerült Hamilton elé kerülnie, inkább örült, hogy délutánra sikerült javítaniuk az autóján. „Délelőtt kipróbáltunk néhány új megoldást a fékekkel, de ezek nem igazán váltak be, ezért a délutáni edzés előtt módosítottunk az autómon” – árulta el.

„A második gyakorláson sokkal jobbnak éreztem az autómat, most viszonylag elégedett vagyok vele. A legjobb köridőtől azonban még így is elmaradok egy tizeddel, ezért a mérnökeimmel keményen dolgozunk majd, hogy még többet hozzunk ki az autómból.”

A német szerint az intenzív gumikopás is érdekessé teheti a vasárnapi versenyt. "A stratégia biztosan nagyon fontos lesz majd" - mondta. "Ma elég gyorsan elhasználódtak az abroncsok. Ugyanakkor úgy vélem, a stratégiák terén nincs túl nagy szabadságunk - ha sikerül is tovább életben tartanunk az abroncsainkat, nem hiszem, hogy nagy előnyhöz jutnánk vele."

Paddy Lowe, a Mercedes mérnöke hozzátette, hogy a szuperlágy gumikból nem tudta a legtöbbet kihozni a két versenyző.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!