Vágólapra másolva!
Alonso szerint az idei szuperlágy gumik a montreali versenyen is sokáig fogják bírni. Räikkönent bosszantja a délelőtti műszaki hibája, de a második edzésen sokkal elégedettebb volt a Ferrarival.

A Ferrari a szokásosnál jobban szerepelt a Kanadai Nagydíj szabadedzésein: Fernando Alonso délelőtt megfutotta a legjobb köridőt, és délután is csak Sebastian Vettel tudott a Mercedesek és a Ferrarik közé kerülni. A második edzésen az autójával egyre elégedettebb Kimi Räikkönen volt a gyorsabb, fél tizedet vert csapattársa idejére. A finn napja azonban nem volt problémamentes, a délelőtti gyakorláson úgy érezte, az autója nem ad le elég teljesítményt az egyenesekben.

„Délelőtt gondom volt az autómmal, ezért a tervezettnél kevesebb kört tudtam megtenni. Ez soha nem jelent jót, hiszen pénteken fontos, hogy minél több időt töltsünk a pályán” – mondta Räikkönen, aki délután fél másodperccel maradt el Lewis Hamilton idejétől, Vettel mögött pedig csak 7 század volt a hátránya.

„A csapat gyors munkájának köszönhetően délután sikerült behoznunk az időveszteséget” – folytatta. „Még korai lenne jóslatokba bocsátkozni, de összességében nem alakult rosszul a napunk, és a délutáni edzés végére sokkal jobbnak éreztem az autómat. Még mindig nem vagyok 100 százalékosan elégedett az F14 T vezethetőségével, de biztos vagyok benne, hogy a ma gyűjtött adatok jó irányba terelnek majd minket.”

Räikkönen egyre jobbnak érzi az autóját Forrás: AFP

Räikkönen az idény eleje óta panaszkodik az autója kezelhetőségére, ezért a Kanadai Nagydíjon külön segítséget kapott a csapattól. A Ferrari az egyik tesztmérnökét, David Lloydot kérte fel, hogy Montrealban segítse Räikkönen munkáját. Lloyd a finn versenymérnökével, Antonio Spagnolóval dolgozik majd együtt. Legfőbb feladata az lesz, hogy javítson a Räikkönen és a csapat közötti kommunikáción, hogy könnyebben kideríthessék, pontosan mi okoz nehézséget a 2007-es világbajnoknak. Azt egyelőre nem tudni, hogy Lloyd csak Kanadában fogja-e segíteni Räikkönent.

Alonso napja simábban alakult, őt nem hátráltatták műszaki problémák. „Kipróbáltunk néhány új elemet, most ki kell elemeznünk, hogy megfelelően működnek-e” – mondta a nap végén. Miközben a legtöbb csapatnál a szuperlágy gumik gyors elhasználódására panaszkodtak a versenyzők, a spanyol nem hiszi, hogy ez komoly problémát jelent majd a hétvége hátralévő részében.

„A gumik nagyon hasonlóan viselkednek ahhoz, amit Montrealban láttunk” – nyilatkozta. „A szuperlágy abroncsok nem olyanok, mint régen, most sokkal több kört bírnak a futamon. Ezért nem hiszem, hogy bármilyen problémánk lenne az abroncsokkal az időmérőn vagy a versenyen.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!