Vágólapra másolva!
Magnussen élvezte élete első montreali edzésnapját, és Buttonnál is sikerült gyorsabb kört futnia. A brit szerint magas üzemanyagszinttel kevésbé működik jól az autójuk.

A McLaren kifejezetten gyengén szerepelt az idei futamok többségén, ezért a pilóták a Kanadai Nagydíj délutáni szabadedzésén már a 8. és 9. helyekkel is elégedettek lehettek. Kettejük közül Kevin Magnussen volt gyorsabb, bár mindössze 7 ezreddel sikerült megelőznie a csapattársát. A dán életében először vezetett Montrealban, és nagyon élvezte a körözést.

„Remek a pálya. Nagyszerű kanyarjai és féktávjai vannak – ahhoz képest, hogy viszonylag lassú pályáról van szó, tényleg nagyon élveztem” – lelkendezett. „Jónak éreztem az autómat, ez mindenképpen pozitívum. Remélem, a futamon tudok majd vigyázni a gumijaimra – ha tovább melegszik az idő a hétvége folyamán, gondjaink lehetnek az abroncsok túlmelegedésével, főleg a szuperlágy keverékkel. De mindenki hasonló helyzetben van, az a lényeg, hogy minél jobban megoldjuk ezt a feladatot.”

Magnussen arra számít, hogy a középmezőny elejében harcolhatnak majd, és elégedett is lenne egy hasonló eredménnyel. Button is az erős pontszerző helyezést tűzte ki célul. „Elméletileg eléggé fekszik nekünk a pálya: az egyenesekben gyors az autónk, ráadásul itt gyors kanyarok sincsenek. A lágy gumik is nekünk kedveznek, szerintem rendben leszünk” – vélekedett a brit.

Magnussen 7 ezreddel volt gyorsabb Buttonnál Forrás: AFP

Button a rövidebb etapokon elégedett volt az autójával, hosszabb távon azonban akadtak problémái. „Délelőtt még jónak tűntek a hosszú etapjaink, de utána változtattunk a beállításainkon a második edzésre. Amikor alacsony üzemanyag-mennyiséggel köröztünk, akkor jónak tűntek a módosítások, de több benzinnel kevésbé voltunk hatékonyak” – magyarázta a 2009-es világbajnok, aki a gumik viselkedésével sem volt teljesen elégedett.

„Magas üzemanyagszint mellett alaposan megterheltem a szuperlágy gumikat, csak hogy lássam, mi történik. Jelentős gumikopásra számítottam, és így is történt. A szuperlágy abroncsokra nagyon vigyázni kell, különösen a hátsókra.”

Button azonban összességében elégedett volt az edzésével, hiszen sok hasznos adatot gyűjtöttek. Ezek segítségével leginkább azon fognak dolgozni, hogy a gumikopás mértékét csökkentsék a vasárnapi verseny előtt.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!