Vágólapra másolva!
Az FIA elnöke korábban írásban szólította fel a motorhangokat kritizáló címvédőt a finomabb szóhasználatra, Bahreinben pedig szemtől szemben is megbeszélik az ügyet.

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel azok közé tartozik, akik nem elégedettek a Forma-1-ben idén történt változásokkal, különösen az eddiginél jóval halkabb motorhanggal nem tudott még megbékélni. Az Ausztrál Nagydíj után egyenesen sz*rnak nevezte a V6-os turbók hangját, ami szerinte a nézők kedvét is elveheti a Forma-1-től.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt a hét elején írásban vette fel a kapcsolatot Vettellel. Az Autosport információi szerint Todt a német értésére adta, hogy bármikor szabadon kinyilváníthatja a negatív véleményét is, viszont a szavait jobban meg kellene válogatnia. Korábban felmerült, hogy Vettel és Todt Bahreinben személyesen is beszélnek a nézeteltérésről, és a címvédő szerint valóban ez a hétvége a legalkalmasabb erre.

Vettel szóhasználata nem először váltott ki vitákat Forrás: Red Bull

„Szerintem normális, hogy néhány verseny után találkozunk” – nyilatkozta csütörtökön Vettel, aki a 2014-es változások közül például az üzemanyagra vonatkozó szabályokkal sem elégedett. „Todt úr ideutazik, ezért célszerűnek tűnik, hogy kihasználjuk az alkalmat, és számos dologról elbeszélgessünk.”

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a Malajziai Nagydíj hétvégéjén elmondta, az istálló a jövőben sem fogja cenzúrázni a versenyzők nyilatkozatait. „Sajnos jelenleg egy olyan világban élünk, ami politikailag túl korrekt. Mi minden versenyzőnknek megengedjük, hogy szabadon kifejtse a véleményét. Sebastian ezt meg is tette, nem hinném, hogy bárki is elítélhetne egy versenyzőt emiatt” – nyilatkozta a múlt héten.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!