Vágólapra másolva!
Úgy érezte, valamilyen műszaki probléma hátráltatta, ezért végzett csak a 10. helyen a bahreini időmérőn. Räikkönen szerint jó irányba halad a Ferrari.

Kimi Räikkönen idén először győzte le Fernando Alonsót az időmérő edzésen, miután Bahreinben a spanyolt 4 hellyel megelőzve a 6. rajtkockát tudta megszerezni. Alonso a hétvége során végig meggyőzőbb teljesítményt nyújtott, mint az autójával küszködő csapattársa, és azt állította, hogy a Q3-ban nem működött megfelelően az autója. Az edzés után elárulta: a Ferrari motorja rakoncátlankodott, ezért nem tudott senkit megelőzni a döntő szakaszban.

„Sajnos nem alakult simán az időmérőnk” – nyilatkozta. „A motorom folyamatosan veszített a teljesítményéből az időmérő során. Minden egyes körben, amikor kihajtottam a pályára, egyre lassabbnak éreztem az autómat az egyenesekben. Ellenőriznünk kell, hogy megsérült-e valamelyik alkatrész, és ki kell derítenünk, mit tehetünk a javulás érdekében.”

„Talán az autó padlólemezével vagy az elektromotorral nem volt rendben valami – igazából nem tudom, de nem volt tökéletes összhang” – tette hozzá Alonso, aki legalább annak örül, hogy Daniel Ricciardo büntetése miatt a 9. helyről, tehát a pálya tisztábbik feléről indulhat. „A Q2-ben 34.5-ös kört futottam, a Q3-ban pedig 34.9-et, pedig akkor jobb volt a pálya állapota, és kevesebb benzin volt az autómban.”

Alonso úgy érzi, a pálya tisztábbik feléről jó esélye van előrelépni Forrás: AFP

Alonso szerint a Ferrari „agresszív” taktikával készül a vasárnapi futamra. „Sokat nem veszíthetünk” – mondta. „A 9. helyről indulunk, ez majdnem kívül esik a pontszerző helyeken. Javítanunk kell, előre kell lépnünk. Meglátjuk, mire leszünk képesek.”

Noha Räikkönen a pénteki edzések után még egyáltalán nem volt elégedett az autójával, szombaton sokkal bizakodóbban nyilatkozott. „Egyértelműen segítettek az új alkatrészek, amiket kértem a csapattól” – mondta a Nico Rosbergtől 1,2 másodpercet kapó finn. „Az időmérőn már közelebb jártunk ahhoz a szinthez, amire számítottunk, és amit el szerettünk volna érni. Határozottan jó irányba haladunk.”

Räikkönen szerint a Ferrarinak még rengeteget kell javulnia, de a csapat tudja, mit csinál, és csak időre van szükségük az előrelépéshez. „Minden területen fejlesztenünk kell az autónkat” – jelentette ki. „A motor és az elektronika működését is jobban meg kell értenünk, néhány kisebb javítással óriási fejlődést érhetünk el.”

A finn elárulta, különösen az F14 T elejével gyűlt meg a baja az első futamokon, de Bahreinben ezen a téren is sikerült javulniuk. A brake-by-wire fékekkel nincs különösebb problémája, bár elismerte, hogy Ausztráliában „furcsaságokat” tapasztalt a rendszer működésében.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!