Vágólapra másolva!
Miután a négy legkisebb csapat levélben tiltakozott a Stratégiai Munkacsoport működése ellen, az Európai Unió akár teljes körű vizsgálatot is indíthat. Ecclestone közben úgy érzi, keselyűk akarják szétszedni.

A The Times szerint az Európai Unió jogászai felügyelik a Forma-1 új döntéshozói rendszerét, elképzelhető ugyanis, hogy a Stratégiai Munkacsoport működése ellenkezik az európai versenyjog alapelveivel. A szabályhozó testületnek 18 szavazattal bíró tagja van, ők a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), a kereskedelmi jogokat birtokló Formula One Management (FOM) és hat csapat képviselői közül kerülnek ki. A hat istálló – a Ferrari, a Red Bull, a McLaren, a Mercedes, a Lotus és a Williams – a közelmúltban elért sikereik vagy a történelmük alapján kerülhettek be a munkacsoportba, a másik öt csapat azonban szavazati jog nélkül maradt.

A kisebb csapatok képviselői már a Stratégiai Munkacsoport 2013-as megalakulásakor pedzegették, hogy illegális lehet a testület működése, hiszen a tagok a kisebb istállók kirekesztésével manipulálhatják a szabályokat. Erre láthatunk példát a költségcsökkentéssel kapcsolatos tervek módosításánál is: a Stratégiai Munkacsoport tavaly decemberben még elfogadta a költségplafon 2015-ös bevezetését, néhány héttel ezelőtt azonban a hat nagyobb istálló levelet írt az FIA-nak, miszerint nem támogatják tovább a kisebb csapatok számára különösen fontos lépést.

A négy legkisebb csapat – a Force India, a Sauber, a Caterham és a Marussia – a múlt héten támadó hangvételű levelet írt, amelyben a munkacsoport működését kritizálták, valamint az ellen is szót emeltek, hogy a kereskedelmi bevételek oroszlánrészét is a nagyobb alakulatok kapják. A Sport Bild szerint a levélből egyértelműen kiderült, hogy a négy csapat törvénytelennek tartja az F1 jelenlegi szabályhozói rendszerét.

A kis csapatokat kizárták az F1 irányításából Forrás: AFP

A The Times szerint könnyen kiderülhet, ha valóban illegális eszközökkel irányítják a Forma-1-et, az Európai Unió versenyhatósága ugyanis ellenőrzése alá vonta a munkacsoport működését. A brit napilap szerint az EU akár teljes vizsgálatot is indíthat az F1 ellen, ami „nagy felfordulást okozhat” a sportágon belül, és szinte minden esélyét elveszi annak, hogy a Forma-1 részvényeit a szingapúri tőzsdére bocsájthassák. Két, „a sporthoz közel álló” személyt állítólag már ki is kérdeztek az EU tisztviselői az üggyel kapcsolatban. A Stratégiai Munkacsoport mellett egyébként az FIA is bajban kerülhet, miután egy korábbi EU-rendelkezés alapján nem szólhatnának bele az F1 kereskedelmi ügyeibe, ezt azonban valószínűleg nem tartják be.

Közben a Forma-1 nagyurának számító Bernie Ecclestone feje fölött is gyülekeznek a felhők. A Telegraph F1-es szakírója szerint a müncheni bíróságon fény derült arra, hogy Ecclestone legutóbbi válása óta a volt felesége, Slavica 100 millió dollárt fizet neki évente. Azt nem tudni, hogy az exfeleség még meddig, és egyáltalán miért fizeti az óriási összeget Ecclestone-nak. A gyanú szerint az ügynek köze lehet egy „titkos szerződéshez”, amelyet a 83 éves üzletember a brit adóhatóságokkal kötött, és amelyről már a múltban is gyakran röppentek fel híresztelések. Ecclestone ráadásul saját bevallása szerint is azért fizetett 44 millió dollárt Gerhard Gribkowskynak, mert a német bankár azzal zsarolta őt, hogy nyilvánosságra hozza az adóügyeit a hatóságok előtt.

Ecclestone természetesen továbbra is tagadja bűnösségét, állítása szerint az adóügyeivel is szabályosan jár el. „Úgy érzem, mintha keselyűk köröznének felettem. Az a baj, hogy a keselyűk általában a hullákat veszik célba, én viszont még nagyon is élek” – nyilatkozta Ecclestone a The Timesnak. „Bárhonnan irányíthattam volna az üzleteimet – elmehettem volna Monacóba vagy Svájcba. Én mégis Nagy-Britanniában maradtam.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!