Vágólapra másolva!
A nyűglődő Red Bull versenyzője pontosan emlékszik rá, hogy ellenfele a Ferrarival két éve mekkora hátrányt behozva lett bajnokesélyes, így a szezon rajtja előtt nem temeti a saját esélyeit. Tudja, hogy a csapatnál rendelkezésre álló erőforrások megteremtik a javulás feltételeit.

A 2014-ben életbe lépett jelentős technikai változások következtében nemhogy szimplán eltűnt a Red Bull éveken át meglévő előnye, hanem úgy tűnik, a zsinórban négyszer bajnok csapat egy darabig a vert mezőnyben fog tengődni. Az alacsonyabbra kerülő mércét hűen jelzi, hogy az istálló új pilótája, Daniel Ricciardo úgy nyilatkozott az Ausztrál Nagydíj előtt: már a pontszerzés is siker lenne a részükről. "A télen történtek után nem fakadnánk sírva" - mondta, utalva a tesztelés során felmerülő műszaki problémák tömkelegére.

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel Melbourne-ben szintén kiemelte, hogy nehéz hetekkel a hátuk mögött érkeztek az idénynyitó helyszínére. "Úgy gondolom, hogy az előszezoni tesztelésünk, a felkészülésünk nem volt ideális" – ismerte el.

A Red Bullt főleg a Renault új hajtásláncával kapcsolatos zűrök hátráltatták, de ebben az autójuk kialakításának egyes sajátosságai is közrejátszottak. Ennek következtében gyakorlatilag több tesztnapot teljesen elvesztettek, és csupán a Marussiát, valamint a Lotust tudták megelőzni a megtett kilométerek tekintetében. A Red Bull az utolsó bahreini teszt vége és az Ausztrál Nagydíj közti időben gőzerővel dolgozott a problémák elhárításán, rengeteg új alkatrészt készítettek Melbourne-re, de már az is nehéz feladatnak ígérkezik számukra, hogy autóik eljussanak a célig.

Vettel még nem temeti a bajnoki esélyeit Forrás: Red Bull

A tizenkilenc fordulóból álló sorozatra azonban egyelőre nem tekint reménytelenül Vettel. "Nem a legjobb helyzetből vágunk neki ennek a versenynek, de ami a bajnokságot illeti, az már egy másik történet" - jelentette ki. Sok erőt merít például abból, hogy 2012-ben riválisa, Fernando Alonso hasonló nehézségekkel nézett szembe - Ausztráliában mindössze a 12. helyről rajtolhatott az erőtlennek tűnő Ferrarival -, de később volt olyan pontja a szezonnak, amikor már 40 pontos előnnyel vezette a bajnokságot, és kis híján övé lett a végső dicsőség.

"Hosszú út vezet a végéig. Két éve (a nyitófutamon) Fernando 1,5 másodperccel volt lemaradva az elsőtől a rajtrácson, az utolsó versenyen mégis nagyon közel járt ahhoz, hogy elvegye tőlünk a bajnoki címet. Szóval bármi megtörténhet" - mondta Vettel. "Éppen ezért ez a verseny ugyanolyan fontos, mint bármelyik másik. Sok futam van idén."

"Hosszú a szezon. Nem úgy fogok vezetni, hogy csak letudjam a távot, hanem mindent bele fogok adni, és a tőlünk telhető legjobbra törekszem majd. Utána meglátjuk, hol állunk és hova jutottunk. Arra fogunk törekedni, hogy befejezzük a versenyt, mégpedig a lehető legjobb pozícióban."

A németnek további reményt ad a csapatnál rendelkezésre álló anyagi és humán tőke, amely kihúzhatja a gödörből a Red Bullt. "Erős a csapatunk, rengeteg nagyszerű emberünk van kiváló erőforrásokkal. A szezon előrehaladtával valószínűleg fejlődni fogunk" - nyilatkozta.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!