Vágólapra másolva!
Cáfolták, hogy az európai futamokra új specifikációjú autót építenek, és Vettel sem hagyja faképnél az istállót. A fly-by-wire rendszerű fékek megismeréséhez a Toro Rossótól kérnek segítséget.

Bár a riválisok egyetértenek abban, hogy a műszaki problémák kiküszöbölése után a Red Bull 2014-ben is a győzelmekért fog küzdeni, másfél héttel a melbourne-i idénynyitó előtt egyáltalán nem tűnik rózsásnak a címvédő helyzete. A tanácsadó Helmut Marko elárulta, még az sem biztos, hogy a két hónaposra becsült lemaradásuk behozható, Sebastian Vettel pedig már azzal is elégedett lenne, ha egyáltalán célba érne Ausztráliában.

Marko elárulta, az egyik legnagyobb problémát az úgynevezett turbólyuk okozza. „Amikor a versenyző rálép a gázra, a teljesítmény hirtelen nő meg, ezért a kerekek kipörögnek, az autó pedig csúszkál. Ilyenkor veszítünk a sebességünkből” – magyarázta a Servus TV-nek. „A Renault-val éjjel-nappal dolgozunk a tesztpadokon, hogy jobb helyzetben érkezhessünk meg Melbourne-be.

Az Autosprint úgy tudja, a Red Bull az új, fly-by-wire rendszerű fékeket sem tudta még kiismerni, ezért testvércsapatuktól, a Toro Rossótól kértek segítséget. Az újság szerint az, hogy a Red Bull „valaki más rendszerét akarja használni”, sokat elárul a címvédő problémáinak méreteiről.

Az osztrákok küszködésére alapozva természetesen máris felröppentek különféle híresztelések, egyesek szerint például Vettel máris azt fontolgatja, hogy elhagyja a gyengélkedő istállót. A négyszeres világbajnok nevét megint a Ferrarival hozták összefüggésbe, de ő határozottan tagadta, hogy bármi alapja lenne a pletykáknak.

Vettel bízik a csapatában Forrás: Red Bull

„Nem az a fajta vagyok, aki a probléma legkisebb jelére rögtön csapatot vált” – jelentette ki. „Még semmi nem veszett el – egyetlen futamon sem vagyunk túl, még senki nem szerzett pontokat – de a sajtó szerint máris belekeveredtünk egy óriási katasztrófába. Nagy a felhajtás, de a legtöbben azt sem tudják, miről beszélnek.”

„Igen, néha hibáztunk, de egyetlen csapat sincs a mezőnyben, amely elmondhatná magáról, hogy bármiféle probléma nélkül teljesíteni tudnak egy napot” – mondta Vettel a teszteken tapasztalt hibákról. „Persze voltak istállók, akik kevesebb gonddal küszködtek, de mi is leküzdjük majd őket. A csapatunk összes tagja készen áll a harcra, engem is beleértve.”

A csapatfőnök Christian Horner azt is tagadta, hogy az RB10 számos területen jelentkező problémái miatt a Red Bull egy új specifikációjú autót tervez, amely a szezon első európai versenyén, a májusi Spanyol Nagydíjon kerülne bevetésre. „Nem tudom, honnan erednek ezek a találgatások” – nyilatkozta Horner. „Az autónkat folyamatosan fejlesztjük majd, ahogy minden évben. Egész évben, az összes versenyen bevetünk majd új elemeket, nem csak az európai nagydíjakon. Ebben a sportban nincs csodaszer – a mérnöki problémákra mérnöki megoldásokat kell találnunk.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!