Vágólapra másolva!
Bár a tesztek alapján ők az Ausztrál Nagydíj legnagyobb esélyesei, a motorfőnökük szerint „lehetetlen megmondani”, mennyire sikerült felkészülniük a versenyre. Melbourne-ben gyakran látunk meglepő eredményeket.

Az előszezoni tesztek után a legtöbben egyetértenek abban, hogy a Mercedes-motoros istállók lépéselőnyben lesznek a jövő heti Ausztrál Nagydíj előtt, és közülük is a németek gyári csapatát tartják a legnagyobb esélyesnek. A motorfőnök Andy Cowell azonban elárulta, a Mercedes egyáltalán nem várja nyugodtan az idénynyitót.

„Elővigyázatosak vagyunk, óvatosan várjuk a versenyt. Megpróbálunk nem túlságosan örülni a Bahreinben megtett kilométereknek vagy a teljesítményünknek” – mondta Cowell az Autosportnak. „A másodperc tört részéig talán mosolygunk, de utána keményen elkezdünk gondolkozni, és azon dolgozunk, hogy mindent megértsünk az autónkkal kapcsolatban.”

Cowell szerint „lehetetlen megmondani”, hogy sikerült-e rendesen felkészülniük a melbourne-i futamra, ezért továbbra is gőzerővel hajtanak. „Rendületlenül, egyre keményebben kell dolgoznunk, miközben folyamatosan tanulunk. Biztosan lesznek akadályozó tényezők a versenyhétvégén, de a kockázatot minimálisra kell csökkentenünk” – mondta a szakember, aki szerint az idény eleji forma nem lesz döntő a bajnokság szempontjából. „Tisztában vagyunk vele, hogy az utolsó futam előtt egyikünk sem ünnepelhet majd bajnoki címet.”

Forma-1, Mercedes, Nico Rosberg, Bahrein Forrás: Mercedes

Cowell arra is emlékeztette a Mercedes szurkolóit, hogy a teszteken látott erősorrend gyakran valótlannak bizonyul az idénynyitón. „Melbourne-ben gyakoriak a meglepetések” – mondta. „Láttunk már olyat, hogy egyes csapatok alig tudtak megtenni egy futamnyi távolságot az előszezonban, de a versenyt mégis a dobogón zárták. Ez számtalanszor előfordult, és újra megtörténhet.”

„A melbourne-i verseny egy nagyon izgalmas lépés lesz a Forma-1 új, hibrid világába. Tényleg nem tudom, hogy alakul majd a hétvége” – ismerte el a Mercedes mérnöke. Bár előnynek tartja, hogy a német motorokat használó csapatok tették meg a legtöbb körtt a teszteken, szerinte ez nem jelent majd automatikus sikert Ausztráliában, hiszen a múlt heti gyakorláson ők is számos problémával szembesültek.

„A hibák legnagyobb részére talán már fény derült, hiszen a Mercedes-motorokkal megtett közel 18 ezer kilométer sok problémát a felszínre hozott” – magyarázta. „De megtaláltunk-e minden hibát? Dehogy, ez lehetetlen lenne.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!