Vágólapra másolva!
Átlagosan 2,78 másodperc alatt teljesítették a kiállásokat. Mögöttük a Mercedes, majd a Red Bull végzett az összesítésben, bár a legrövidebb kerékcserét az utóbbi bonyolította le.

Egy elemzésből kiderül, hogy a bokszban ugyanúgy a Forma-1 legsikeresebb csapatai a leggyorsabbak, mint a pályán. A német Auto Motor und Sport a Mercedes által összegyűjtött adatokra támaszkodva közölt egy listát, melynek tanúsága szerint tavaly a Ferrari szerelőgárdája bonyolította le a leghatékonyabban a kerékcseréket.

A futam közbeni tankolás betiltása óta a csapatok a korábbinál is nagyobb hangsúlyt fektetnek a bokszutcai koreográfia tökéletesítésére, mivel a kiállások teljes hosszát már az határozza meg, hogy mennyi idő alatt sikerül lecserélniük a kerekeket. Bár az abszolút rekordért váltakozó sikerrel a Red Bull és a Mercedes harcolt a 2013-as szezon folyamán, s a leggyorsabb végül Mark Webber austini, 1,9 másodperces kerékcseréje lett (bár az adatok egyértelmű mérési standard híján kissé bizonytalanok), átlagosan a Ferrari teljesített a legjobban.

Noha a konstruktőri bajnokságban csak harmadik lett, az Auto Motor und Sport szerint a maranellói istálló volt az egyetlen, amely műszaki hiba nélkül zárta a 2013-as idényt, összesen 89 kerékcseréjüket pedig átlagosan 2,78 másodperc alatt végezték el. A 2. helyen a Mercedes végzett 2,95 másodperccel (nekik 86 kerékcseréjük volt), míg a 3. szoros küzdelemben, 2,96 másodperccel (és szintén 89 kerékcserével) a Red Bull lett.

A bajnokságban csak harmadik lett, de a bokszban a Ferrari volt a legkiegyensúlyozottabb Forrás: AFP/Alexander Klein

A bokszutcai munka hatékonyságában meglehetősen nagy a szórás a csapatok között. Meglepetés, hogy a Marussia és a Caterham jobban dolgozott a Force Indiánál és a Williamsnél – igaz, a grove-i istálló lelombozó, 5,42 másodperces eredménye jórészt az integrált kerékanyákkal kapcsolatos visszatérő problémáknak tudható be. A csapatot először Japánban, majd Indiában is 60 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtották az elguruló kerekek miatt.

Ez jó példa a gyorsabb bokszkiállásokért folytatott küzdelem veszélyeire: a felnibe integrált kerékanyát azért találták ki, hogy néhány tizedmásodperccel lerövidítsék a kerekek rögzítéséhez szükséges időt, de a Williams (és a Force India) esetében a szezon egészét nézve nem nyertek, hanem másodperceket vesztettek vele.

A kerékcserék átlagos hossza másodpercben:

1. Ferrari 2,78
2. Mercedes 2,95
3. Red Bull 2,96
4. McLaren 3,18
5. Lotus 3,35
6. Sauber 3,74
7. Toro Rosso 3,84
8. Marussia 4,31
9. Caterham 4,52
10. Force India 4,58
11. Williams 5,42

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!