Vágólapra másolva!
A Mercedes GP résztulajdonosa úgy gondolja, hogy a következő szezonban nem a leggyorsabb, hanem a legmegbízhatóbb autót készítő csapat fogja elhódítani a bajnoki címet a Forma-1-ben.

A 2014-ben hatályba lépő szabályok alapjaiban felforgatják a Forma-1-et, és elterjedt vélemény a csapatok körében, hogy jövőre nem ahhoz az istállóhoz kerül majd a bajnoki cím, amelyik a leggyorsabb autót építi, hanem ahhoz, amelyik a legmegbízhatóbbat. Az új turbómotorok viselkedését és gyenge pontjait egyelőre csak a próbapadon térképezhették fel a mérnökök, de valószínű, hogy a rejtett hibák egy része a teszteken és a nagydíjhétvégéken fog a felszínre bukkanni.

Sam Michael, a McLaren sportigazgatója korábban biztosra vette, hogy 2014 első versenyein az utóbb időben megszokottnál több meghibásodás lesz majd. "Időbe telik, amíg megbízható autókat sikerül építenünk, és folyamatosan változtatnunk kell majd a meglévő alapanyagunkon" - mondta októberben. "Biztos, hogy nem lesznek olyan strapabíróak a jövő évi autók, mint a jelenlegiek."

A Mercedesnél dolgozó Niki Lauda az Autosportnak nyilatkozva egyenesen azt helyezte kilátásba, hogy a legkevesebb problémát elszenvedő csapat a bajnoki címet is megszerzi. "A megbízhatóságot kell kitűzni célnak. Az fogja megnyerni a bajnokságot, akinek a legstrapabíróbb lesz a motorja, a váltója és az autója. A következő év nem a gyorsaságról, hanem a megbízhatóságról fog szólni. Mindannyiunknak erre kell gyúrni" - mondta.

Jövőre aranyat érhet egy megbízható autó Forrás: Mercedes

A turbómotorok mellett újdonságot jelent majd a csapatoknak a nyolcfokozatú váltók megjelenése, továbbá az ERS nevű új hibrid rendszer is. Az istállók két helyszínen (Jerezben és Bahreinben), háromszor négy napon át tesztelhetik az új autóikat az Ausztráliában kezdődő szezon előtt.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!