Vágólapra másolva!
Bár az egyhangú eredmények miatt sok néző elfordulhat a Forma-1-től, Christian Horner szerint a többi csapat dolga izgalmasabbá tenni a küzdelmet. Tudja, hogy egyszer véget ér az uralmuk, ezért minden pillanatot kiélvez.

Noha sokan attól tartanak, hogy Sebastian Vettel és a Red Bull sorozatos sikerei miatt a Forma-1 népszerűtlenebbé válhat a nézők körében, Christian Horner azt állítja, ez egyáltalán nem zavarja őt. Szerinte a Red Bull semmit nem tehet azért, hogy izgalmasabbá tegye a versenyzést.

"Ugyanazok a szabályok érvényesek ránk a bajnokságban, mint a többiekre" - mondta a csapatfőnök azok után, hogy a négyszeres világbajnok Vettel Austinban sorozatban nyolcadik győzelmét aratta. "A tőlünk telhető legjobb munkát végezzük, és minden második héten megmérkőzünk az ellenfeleinkkel."

"Nem a mi feladatunk, hogy győzelemhez segítsük a többi csapatot - a saját munkánkra koncentrálunk" - jelentette ki. "Egyáltalán nem érezzük magunkat rosszul amiatt, hogy sok győzelmet arattunk."

Sebastian Vettel sorozatban aratja a győzelmeket Forrás: AFP

Texasi sikere után Vettel a rádión keresztül figyelmeztette csapatát, hogy élvezzék ki a hasonló pillanatokat, hiszen a győzelmi sorozat nem fog örökké tartani. Ezzel Horner is tisztában van, ezért nem hagyja, hogy a csapata elszálljon a sikerektől.

"Minden sportban vannak olyan időszakok, amikor egy sportoló vagy egy csapat egy uralja a mezőnyt - legyen az Roger Federer, a Ferrari, a Williams vagy a McLaren” - mondta. "Ez azonban egy idő után véget ér. Akkor majd össze kell szednünk magunkat, és újra kell próbálkoznunk."

Horner épp a napokban nyilatkozta, hogy a sorozatuk akár jövőre megszakadhat, amikor az új motorszabályok miatt felborulhat az erősorrend. "Sebastiannak igaza van. Fontos, hogy kiélvezzük az ehhez hasonló pillanatokat, hiszen a 46. győzelme után az ember könnyen önelégültté válhat. Minden egyes pillanatot meg kell becsülnünk."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!