Vágólapra másolva!
A háromszoros világbajnokot csodálkozott azon, hogy legfőbb világbajnoki riválisa, Fernando Alonso csak a 10. rajthelyet szerezte meg Silverstone-ban.

A harmadik rajthelyet megszerző Sebastian Vettel több mint fél másodperccel maradt le a pole pozícióról a Brit Nagydíjon, Mark Webbert is csak 9 ezreddel tudta maga mögé utasítani. "Meglátjuk, mi történik holnap. Hosszú verseny lesz, de elégedett vagyok a mai nappal. Lewis valami különlegeset mutatott ma, vagy talált egy levágást" – viccelődött a háromszoros világbajnok. Akárhogy is, fenomenális volt a köre, elérhetetlen volt számunkra. Nagyon elégedett voltam a végén futott körömmel, és Mark is nagyon közel volt. Megtettük, amit tudtunk a csapatért, mindig jó dolog elöl végezni az időmérőn, itt pedig különösen – az időmérő remek móka, élveztem a gyors kanyarokat. Meglátjuk, hogyan boldogulunk ezekkel a gumikkal a versenyen, hogy mennyire kell majd vigyázni rájuk.

Vettel Silverstone-ban Forrás: AFP

Vettel legfőbb ellenfele a világbajnokságban, Fernando Alonso csak a 10. helyen végzett, ami meglepte a németet, főleg azért, mert a Ferrari hagyományosan erős szokott lenni Silverstone-ban. "Ez nem jó hír számára, biztos vagyok benne, hogy előrébb akart végezni. Ez egy kicsit meglepetés, nagyon versenyképesek voltak itt az elmúlt pár évben. Nem igazán érdekelnek a mai eredmények, a versenyen sok minden fog történni. Versenytempót és a gumikkal való bánásmódot tekintve sokkal erősebbek lesznek holnap, és ha minden a tervek szerint megy majd, akkor jóval előrébb fognak végezni, mint a 10. hely. Minden más meglepetés lenne" – fejezte be Alonso helyzetének elemzését Vettel.

Mark Webber elismerte, hogy ma nem végezhettek volna az első sorban. "A Mercedes más szintet képviselt, ahogy az utóbbi időmérőkön is láttuk. Kiábrándító volt, hogy az utolsó pillanatban kikaptam Sebtől pár ezreddel, nagyon szoros volt. Elégedett vagyok a köröm első felével, az utolsó szektorban azonban lehettem volna jobb is. Jó egyensúlyt találtunk az időmérős és a versenytempó között figyelembe véve azt, hogy mire helyeztük a hangsúlyt" – mondta az idény végén a Forma-1-et elhagyó 36 éves versenyző.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!