Vágólapra másolva!
Paul Hembery reméli, hogy a csapatok végre ráeszmélnek, milyen kevés segítséget kap a Pirelli a gumik fejlesztéséhez.

A Pirelli sportigazgatója, Paul Hembery abban reménykedik, hogy a gyártó akár előnyt is kovácsolhat a Mercedes barcelonai gumitesztje miatt kirobbant botrányból. Noha az istállók többsége a Mercedesre és a Pirellire is dühös a szerintük titokban és szabálytalanul megrendezett teszt miatt, Hembery úgy véli, most legalább láthatják, hogy a gumigyártónak nagyobb segítségre lenne szüksége az abroncsok fejlesztéséhez.

A Pirelli rengeteg kritikát kapott az elmúlt években, idén elsősorban azért támadják őket, mert az abroncsaik túl gyorsan elhasználódnak. Az olaszok többnyire azzal védekeznek, hogy 2013-as autóval csak nagyon kevés tesztnap áll a rendelkezésükre, ezért volt szükségük a Mercedes közreműködésére is. Hembery úgy véli, ha jövőre sem kapnak több segítséget, az ismét problémákhoz vezethet, különösen az autókra vonatkozó szabályok megváltozása miatt.

Hembery a csapatoktól és az FIA-tól is több segítséget vár Forrás: Pirelli

"Még nem ismerjük a pontos részleteket a jövő évi autókról - csak jelzésértékű adataink vannak a hajtásláncról, de az autókhoz februárig nem lesz hozzáférésünk" - nyilatkozta az Autosportnak. A tesztelés szempontjából egyébként jövőre biztosan könnyebb dolguk lesz, hiszen a csapatok a Kanadai Nagydíj hétvégéjén megszavazták a szezon közbeni gyakorlások visszatérését. A futamok között négyszer rendeznek majd kétnapos teszteket különböző európai helyszíneken, akár a Hungaroringen is.

Hembery azt is szeretné, ha szorosabb kapcsolat lenne a Pirelli és a csapatok munkája között. "Szerintünk nagyon hasznos volt, amikor létezett egy gumikkal foglalkozó munkacsoport. Ebben minden csapat képviseltette magát, és a versenyeken találkoztak. Gyakorlati szempontból ez nagyon jó volt.”

A Pirelli a gumikon végzett változtatások terén is nagyobb szabadságot szeretne elérni, a jelenlegi szabályok ugyanis jelentősen korlátozzák őket. "Bozasztóan nehéz helyzetben vagyunk. Folyamatosan kritizálnak minket, pedig mi tudjuk, hogy képesek lennénk megoldani a problémákat, de ezt mégsem engedik nekünk” - magyarázta Hembery. Ahhoz például, hogy a Pirelli számottevően módosítsa az abroncsok szerkezetét, elvileg az összes csapat beleegyezésére szükségük lenne.

"A változások érdekében elsősorban az FIA-val kell beszélnünk. Maximális támogatást kapunk tőlük, és Charlie (Whiting) is fantasztikus” - utalt az FIA versenyigazgatójára. "Nagyszerűen együtt tudunk vele dolgozni, de a szabályváltozásokat talán úgy kellene elérnünk, hogy nem a csapatokra támaszkodunk. Erről az FIA-nak kellene döntenie, miközben együttműködnek velünk."

Noha a gumikkal a többieknél jobban bánó Lotus szerint igazságtalan lenne, ha a Pirelli az év közben is változtatna a gumikon, Hembery hangsúlyozta, hogy ők minden csapatnak egyenlő feltételeket szeretnének biztosítani. "Minden versenyen a mi abroncsaink nyernek, ezért teljesen mindegy nekünk, hogy ki lesz a győztes. Az viszont érdekel minket, hogy mit mondanak rólunk."

"Folyamatosan halljuk és olvassuk a rólunk megfogalmazott kritikákat – nyilvánvalóan nem ezt szeretnénk látni egy olyan sport esetében, ahol partnerként vagyunk jelen."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!