A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) péntek délután bejelentette, hogy egy telemetriás probléma miatt az Ausztrál Nagydíjon nem működnek a versenyautók kormányán a figyelmeztető lámpák. "Az autók és a versenyirányítás közötti telemetriás kapcsolatot megbízhatósági problémái miatt azonalli hatállyal kikapcsoljuk" - állt az FIA közleményében.
A különböző színű figyelmeztető lámpák a kormánykeréken arra szolgálnak, hogy helyettesítsék a zászlójelzéseket. Általában sárga, kék, és piros figyelmeztető lámpák gyulladnak ki a kormányon, de most vasárnap a versenyzőknek le kell mondaniuk erről, és csak a pálya szélén lengetett zászlókra és a csapatrádióra kell hagyatkozniuk. Ez azt is jelenti, hogy a lekörözésre váró versenyzőket autójuk kormányán nem fogja kék lámpa figyelmeztetni arra, hogy engedjék el a mögöttük haladó gyorsabb autót.
A telemetria hibája azt is lehetetlenné teszi, hogy a versenyirányítás ki tudja kapcsolni a légellenálláscsökkentő DRS rendszert, amit a versenyzők normál esetben az első két kör után használhatnak. Általában akkor szokták kikapcsolni, ha sárga zászló van érvényben az adott DRS zónában, pályán tartózkodik a Safety Car, vagy vizes a pálya.
A versenyzőknek ügyelnie kell majd arra, hogy sem az első két körben, sem a Safety Car kiállását követő két körben ne használják majd a DRS-t annak ellenére, hogy autójuk kivételesen képes lenne rá. Erre a csapatoknak rádión kell majd figyelmeztetnie a versenyzőiket. Az FIA azt állítja, mindent megtesznek , hogy a versenyzők a műszaki hiba ellenére annyit információt kapjanak majd a versenyirányítástól, amennyit lehetséges.