Vágólapra másolva!
Elismeri, hogy téli lábműtéte után egyelőre nem ideális az edzettsége, de az első versenyre rendben lesz. Az első teszten néha még húzódott a lába, miután a holtszezonban eltávolítottak belőle egy merevítőt.

Még tavaly is akadtak problémái Mark Webbernek a több mint négy éve eltört jobb lábával: a szezon után be kellett mennie egy ausztrál kórházba, hogy eltávolítsák az utolsó fém merevítőt a sérült végtagjából. A Red Bull pilótája még 2008 novemberében sérült meg saját szervezésű kalandtúráján, amikor kerékpározás közben ütközött egy autóval.

Alapvetően nem érezte a műtét hatását a múlt héten kezdődött tesztelések során. "Hamar felvettem a ritmust, egyáltalán nem volt gond a lábammal" - mondta a Reutersnek. "Egy darabig kissé merevnek éreztem, de ez normális. Rendben lesz. Amikor felmegy bennem az adrenalin, nincs probléma."

Azt viszont elismerte, hogy a rövid kényszerpihenő miatt kicsit gyengébb formába került. "Egy kicsit talán gyengült az edzettségem, de nem lényegesen. Készen állok majd Melbourne-re, egyértelműen tartom az ütemtervet, szóval minden rendben van. Tulajdonképpen jobban éreztem magam az autóban, mint előzetesen gondoltam volna" - jelentette ki.

A két jerezi tesztnapjáról azt mondta, a csapat teljesítette a kitűzött célokat, és elégedett volt a fejlődéssel. "Az autóban megvan az önbizalmam, hogy keményen nyomjam a gázt. Erre mindenképpen építhetünk a fejlesztéseknél."

Webbert szemlátomást nem zavarta a sérülés, hiszen a balesete után aratta összes futamgyőzelmét. Ezt ő is megerősítette, és közölte, hogy a mellékhatások csak más sportok űzése közben érintették, például vízisízéskor vagy kerékpározáskor.