Vágólapra másolva!
21 évvel ezelőtt, a spái időmérőn a 7. helyen kezdett, Brazíliában a 7. helyen zárt. Ross Brawn szerint illő módon búcsúzott.

Michael Schumacher a Brazil Nagydíj korai szakaszában defektet kapott a törmeléktől, ami az autója alját is megsértette, így a leszorítóerő is csökkent. Pechjére száraz gumira váltottak, aztán szinte azonnal rákezdett az eső, ezért újra ki kellett állnia. Összesen négyszer járt a bokszban, átmenetileg körhátrányba is került, de a Safety Car segített rajta, és az is, hogy később jókor váltott vissza intermediate gumikra, ami a saját döntése volt.

Ennek köszönhette, hogy a 65. körben már a hatodik helyen haladt. Ekkor pont Sebastian Vettel volt mögötte, s bár a Red Bull valószínűleg erőből meg tudta volna előzni, Schumacher előzékenyen elengedte a vb-címért küzdő honfitársát, így végül a 7. helyen fejezte be pályafutása utolsó Forma-1-es versenyét.

"Igazán nagy kihívás volt, mert defektet kaptam, és újra a mezőny végén találtam magam. Ez visszahozta a 2006-os emlékeimet, amikor ugyanez történt velem itt. Szerencsére soha nem adom fel, ilyen vagyok, mindig megpróbálok megoldást találni, és ez most is működött" - nyilatkozta.

"Érdekes egybeesés, hogy a hetedik helyen fejeztem be a Forma-1-es karrieremet, ez volt az első időmérőn elért eredményem is Spa-Francorchamps-ban, 308 versennyel ezelőtt. Ehhez jön, hogy a hetes rajtszámmal versenyeztem ma, és hét világbajnoki cím van a tarsolyomban. Kíváncsian várom a folytatást. Egyelőre kordában tudtam tartani az érzéseimet, de lehet, hogy később, amikor ittunk néhány pohárral és megöleltem a szerelőimet, el fogok érzékenyülni. Mindenesetre már várom a Forma-1 utáni életet."

Forrás: AFP

Schumacher bevallotta, hogy megható volt látnia Vettelt, ahogy megnyerte harmadik világbajnoki címét. "Szép véget ért, ha az itt befejeződő történetet nézzük" - utalt honfitársa sikerére. "Egy bizonyos módon 2003-ra emlékeztet, amikor hasonlóan küszködtem, és csak egy ponttal sikerült megnyernem a vb-t. Büszke vagyok rá. Jó barátok vagyunk."

"A nézők azért jönnek, hogy show-t lássanak, ezért valamit mutatnunk kellett nekik"- utalt a Räikkönennel a 40. körben vívott kemény csatájára, amit végül elvesztett. "Ha az embernek van rá lehetősége, a maximumot kell nyújtania. Megtettem, ami tőlem telt, de vannak pillanatok, amikor el kell fogadni, hogy nincs merre tovább, és be kell ismerni a vereséget."

A hétszeres világbajnok megköszönte az őt búcsúztató szurkolóknak a támogatást. "Nagyon szép idők voltak" - nyilatkozta. "Sok izgalomban volt részünk, sok kemény pillanatban is. Hihetetlen, hogy mennyi támogatást kaptam ebben a három szezonban, pedig ezek volt életem legnehezebb évei" - mondta a visszatérése óta eltelt sikertelen időszakról. "A szurkolóm mindig velem voltak."

Főnöke, Ross Brawn szerint Schumacher illő módon zárta le a karrierjét. "Michael minden ismert képességét megmutatta ma, hogy megmentse a versenyét. Megfontolt előzéseket hajtott végre, helyes döntéseket hozott a gumiválasztás terén, és a pályán tartotta az autóját, szerezve néhány pontot. Szép módja volt ez egy szezon és a karrierje befejezésének. Az eredményeket tekintve a második pályafutása nem volt olyan különleges, mint az első, de nekünk, akiknek az a kiváltság jutott, hogy dolgozhattunk vele, mégis az volt" - jelentette ki.