Vágólapra másolva!
Amiért a szuzukai Q3-ban egy pillanatra ott lábatlankodott Alonso előtt. Vergne-t viszont 3 rajthellyel hátrébb sorolták Senna akadályozása miatt.

Sebastian Vettel annak ellenére megtarthatta a pole pozícióját a Japán Nagydíjra, hogy a Ferrari panaszt tett ellene a sportfelügyelőknél, mert szerintük a Q3-ban zavarta Fernando Alonso egyik mért körét.

Vettel lassan közeledett a sikánhoz, amikor észrevette, hogy Alonso nagy sebességgel megjelenik mögötte. Ezért inkább továbbengedte az autóját a kanyarral szemben lévő szervizút felé, a spanyol versenyző azonban így sem fordulhatott el annyira kívülről, mint máskor. A felügyelők - akiket a hétvégén Derek Warwick segít tanácsadóként - az adatok tanulmányozása után mégis úgy döntöttek, nem szabnak ki súlyosabb büntetést Vettelre.

A Reuters tudósítójának kérdésére, hogy miért nem, azt válaszolták: az eset önmagáért beszélt. Vélhetően arra gondoltak, hogy a Red Bull versenyzője mindent megtett, ami az adott helyzetben lehetséges volt. Ezért a megfigyelők többség eleve valószínűtlennek tartotta, hogy megbüntetik.

Nem úszta meg viszont ennyivel Jean-Eric Vergne, aki a Q1-ben Bruno Sennát akadályozta. Senna már közvetlenül az incidens után dühösen gesztikulált a pilótafülkében, s mivel emiatt eshetett ki az időmérőről, a felügyelők úgy döntöttek, Vergne-t három rajthellyel hátrébb sorolják. Ezért csak a 20. kockából várhatja a folytatást, amivel Senna, valamint Heikki Kovalainen és Timo Glock is előrelépett egyet-egyet.


"Láttam, hogy Bruno nagyon gyorsan közeledik, és sajnos pont a sikánnál ért utol, ahol alig van hely" - magyarázta Vergne. "De tisztában voltam vele, hogy el kell engednem, ezért annyira lehúzódtam a pálya külső része felé, amennyire csak lehetett, pedig így nem gyorsíthattam ki a kanyarból az ideális íven."

"Utána viszont nagyon lelassított, ezért az egyenesben muszáj volt visszaelőznöm, különben nem érhettem volna el elfogadható köridőt."

A sikánnál egyébként több ijesztő incidens is történt a hétvégén, mert a le/felvezető illetve mért körön lévő autók között óriási a sebességkülönbség. Az időmérőn Paul di Restának is két irányból kellett kerülgetnie ott a vetélytársait.

Vizsgálat folyt a 4. helyet megszerző Kamui Kobajasi ellen is, mivel ő a legjobb időeredményét akkor érte el, amikor sárga zászlókat lengettek Kimi Räikkönen kicsúszása miatt. A japán azonban bizonyítani tudta, hogy sem a KERS-t, sem a DRS-t nem használta azon a szakaszon, ezért nem kapott semmilyen büntetést.