Vágólapra másolva!
A német Szuzukában bejelentette, hogy a szezon végén ismét szögre akasztja a sisakját. Lemerültek az akkumulátorai.

Michael Schumacher a Japán Nagydíjat megelőző csütörtökön bejelentette, hogy a 2012-es szezon lezárultával végleg visszavonul a Forma-1-ből. Miután a Mercedes Lewis Hamiltont szerződtette a helyére, versenyzőként nem maradhatott a csapatnál, s bár hírbe hozták a Sauberrel, a Ferrarival, sőt legutóbb már a Lotusszal is, úgy döntött, szögre akasztja a sisakját.

Schumacher a Mercedest is csak ma tájékoztatta erről, de hozzátette, hogy "régóta gondolkodott" a jövőjén. "Három évre szóló szerződést kötöttünk, és az embernek nehéz fenntartania a motivációját meg az energiaszintjét - ennyi idősen már elkerülhetetlenül többet gondol erre, mint fiatalon" - magyarázta a 43 éves sztár egy szuzukai sajtótájékoztatón, amit csütörtökön tartott a csapatával közösen. "Az elmúlt egy hónapban voltak kételyeim, hogy lesz-e energiám folytatni. 2006-ban is azt mondtam, hogy lemerültek az akkumulátoraim, és most újra a piros zónában vagyok. Nem tudom, lesz-e időm újra feltölteni őket, de már alig várom, hogy szabadon oszthassam be az időmet."

"Nincsenek rossz érzéseim. Talán máshogy, de mégis sokat értünk el együtt... Most ugyanazt fogom tenni, mint az első alkalommal: száz százalékig a befejezésre fogok koncentrálni, kizárólag arra, ami a feladatom."

Schumacher 2006 végén, 37 évesen a Forma-1 történetének legsikeresebb versenyzőjeként fejezte be, mégpedig a csúcson: ha az utolsó előtti futamon, Szuzukában nem esik ki az élről egy motorhiba miatt, jó esélye lett volna rá, hogy megszerezze nyolcadik világbajnoki címét. A brazíliai szezonzárón egy defekt következtében hátraesett a mezőny végére, utána viszont emlékezetesen küzdve felkapaszkodott negyediknek.

Forrás: Mercedes
Schumacher Forma-1-es karrierje képekben - kattintson a fotóra!

Akkor szintén arra hivatkozva vonult vissza, hogy lemerültek az akkumulátorai. Két és fél évvel később, 2009-ben beugrott volna a Hungaroringen megsérült Felipe Massa helyére a Ferrarihoz, ha egy motorbaleset során szerzett csigolyasérülése nem akadályozza meg ebben. Végül mégis korábbi sikereinek egyik legfőbb kovácsával, Ross Brawnnal tért vissza, aki addigra már a Mercedes GP-t irányította.

"Szó sincs arról, hogy hiányzott a versenyzés, vagy unatkoztam nélküle" - jelentette ki Schumacher néhány hónappal ezelőtt. "Ellenkezőleg: kifejezetten élveztem a szabadságot, hogy olyasmire is van időm, amire korábban nem volt. Amikor a Ferrari tanácsadójaként jártam a futamokra, soha nem éreztem, hogy szeretnék újra versenyezni. De aztán Ross 2009 novemberében felhívott telefonon, és ettől valami hirtelen elindult bennem. A váratlan egybeesések váltották ki: az, hogy Ross lesz a csapatfőnök, hogy a Mercedes beszáll - elvégre a Forma-1 előtt hozzájuk tartoztam -, hogy az akkumulátoraim teljesen felöltődtek, és hogy fizikailag még mindig nagyon fitt voltam. Egy pillanat alatt újra feléledt bennem a tűz, amit addig én magam sem gondoltam volna."

Schumacher három éve a Mercedesnél mindkét fél számára csalódásnak bizonyult: a korábbinál kisebb költségvetésből gazdálkodó istálló sohasem tudott versenyképes autót építeni, és a német ász sem tűnt a réginek, gyakran elhomályosította fiatalabb csapattársa, Nico Rosberg is. Rekordszámú, 91 győzelmét nem sikerült tovább gyarapítania, és 52 futam alatt a dobogóra is mindössze egyszer állhatott fel: idén Valenciában. Második pályafutásának fénypontja az idei Monacói Nagydíjon megszerzett pole pozíciója volt, amit azonban az előző versenyen, Barcelonában begyűjtött öthelyes büntetése miatt nem élvezhetett az első rajtkockából. Bár legutóbb, Szingapúrban is begyűjtött egy tízhelyes hátrasorolást egy hasonló ütközésért, idén főként a Mercedes hibájából veszített pontokat.

"Nem értük el a céljainkat, de a pályafutásom mérlegével összességében elégedett lehetek" - mondta. "Szeretnék köszönetet mondani a Daimlernek, a Mercedes-Benznek, a csapatnak, a mérnökeimnek és a szerelőimnek, amiért bíztak bennem."

Forrás: AFP
Schumacher Forma-1-es karrierje képekben - kattintson a fotóra!

"Mostantól szeretnék a szezon végére koncentrálni, és kiélvezni veletek ezt az utolsó néhány versenyt."

Folytathatta volna

Bár sokan kudarcként tekintettek a visszatérésére, és úgy érezték, tönkretette vele korábbi hírnevét, Schumacher hangsúlyozta, hogy most nem azért fejezi be a versenyzést, mert a teljesítménye nem volt elég jó. "Még mindig képes voltam a legjobbakkal harcolni, de előbb-utóbb mindenképpen eljön a búcsú ideje. Én a szezon végén elbúcsúzom, most már alighanem végleg" - tréfálkozott, és célzott rá, hogy a középmezőnyben harcolni már nem jelentett számára elég motivációt. "Nem az én stílusom nem százszázalékos erőbedobással csinálni valamit. A mai döntésem után megkönnyebbülést érzek, hiszen a győzelmekért annál lelkesebben küzdök, és annál jobban élvezem a vezetést, minél versenyképesebb vagyok."

Forrás: Mercedes
Schumacher Forma-1-es karrierje képekben - kattintson a fotóra!

A pályán ugyan nem volt annyira sikeres, mint előtte, ám a paddockban mindenkinek feltűnt, hogy Schumacher korábbi önmagához képest sokkal lazább és közvetlenebb lett. Most is meglepő őszinteséggel vallott erről. "Az elmúlt hat évben rengeteget tanultam önmagamról. Például azt, hogy ha megnyílok, attól még nem feltétlenül tudok kevésbé összpontosítani, és hogy a vereség nem csupán nehezebb, hanem tanulságosabb is lehet a győzelemnél" - mondta. "A korábbi években ezt talán figyelmen kívül hagytam, bár azt mindig értékelni tudtam, hogy azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek, és sohasem lettem hűtlen a meggyőződéseimhez."

A Daimler AG elnöke, Dieter Zetsche szintén hangsúlyozta, hogy nem szabad Schumachert hibáztatni a győzelem nélküli évekért. "A motorok terén mi vagyunk a legjobbak, a kasztni terén azonban nem, úgyhogy tévedés lenne Rosberget és Schumachert okolni. Nem is lehet más célunk, mint gyorsabbá tenni az autónkat" - szögezte le a Bildnek. "Én nagyon élveztem az együtt töltött három évet. Michael segített minket abban, hogy felnőjünk. A dobogó tetejére sajnos nem jutottunk fel vele, de kezdettől fogva azt hajtogattuk, hogy az építkezés legalább három évig fog tartani."

Zetsche egyébként állítólag felajánlotta a németnek, hogy valamilyen szerepet kaphat a Mercedes menedzsmentjében. Schumacher - aki a Ferrarinál már dolgozott tanácsadóként - megerősítette azt is, hogy folytathatta volna a versenyzést. "Ha maradni akartam volna, több lehetőségem is lett volna rá, de az igazat megvallva nem éreztem rá késztetést" - mondta. "Ehhez egyelőre nincs mit hozzáfűzni. Vannak alternatíváim a jövőre nézve, némelyiket talán már önök is ismerik. Majd döntök, amikor eljön az ideje."


Az előző visszavonulásakor a felesége, Corinna elismerte, hogy örül, amiért "egyben visszakapta" Schumachert, aki most külön köszönetet mondott neki is. "Hálával tartozom a barátaimnak és a partnereimnek, akik olyan sok évig támogattak" - ismerte el. "Mindenekelőtt azonban Corinnának és a családomnak kell megköszönnöm, hogy mindig mellettem álltak, és segítettek abban, hogy annak élhessek, amit szeretek, osztozva az örömömben. Ez óriási dolog."

Schumachernek a hivatalos statisztikák szerint az előző versenyen, Szingapúrban volt a 300. rajtja. Mivel még hat forduló van hátra az idényből, 306 nagydíj után fog visszavonulni, ami azt jelenti, hogy ezen az örökranglistán második marad hajdani ferraris csapattársa, Rubens Barrichello mögött.