Vágólapra másolva!
Régóta rebesgetik, hogy előbb-utóbb Sergio Pérez válthatja a Ferrarinál évek óta gyengélkedő Felipe Massát. A versenyző szerint a monzai 2. helyezése nem lesz erre hatással.

Paddock-szerte elfogadott vélemény, hogy a Ferrari tehetségnevelő programjában résztvevő Sergio Pérez váltja előbb-utóbb az évek óta gyengélkedő Felipe Massát a maranellói gárdánál. A pletykák egy-egy jó eredmény után mindig felerősödnek (ahogy történt ez Malajziában is), Pérez szerint azonban monzai második helye nem növeli egy esetleges Ferrari-szerződés esélyét.

"Nem tudom. Biztos vagyok benne, hogy nem. A csapatomért harcolok, és mindig azért a csapatért küzdök majd, amelynek éppen tagja vagyok, minden alkalommal a maximumot nyújtom" - szögezte le Pérez, aki éppen a két ferrarist előzte meg a második helyért. "Mindig keményen küzdök, akár Fernando (Alonso) vagy Lewis (Hamilton) az ellenfél, mindent beleadok, ahogy a többi versenyző is tenné."

A fiatal mexikói a 12. pozícióból rajtolt, okos gumistratégiájának köszönhetően azonban a 31. körben ő a lágyabb gumikat rakta fel, míg a mezőny többsége már a kemény keveréken haladt, így folyamatosan előzgetve egészen a második helyig menetelt. "Nagyon élvezetes volt" - nyilatkozta. "Azon versenyek egyike, ahol megvolt a tempónk, így mi támadhattunk."

"Voltak kulcsfontosságú pillanatok a futamon, főleg az első etapban - hosszan mentem, és nem volt könnyű tartani a tempót" - magyarázta. "Elég sok kört megtettem azokon a gumikon, a másik etapban viszont teljes támadásba lendülhettünk, és jót harcoltunk néhány versenyzővel."

A fiatal mexikói idei harmadik dobogós helyét szerezte meg, Malajziában szintén második lett, Kanadában pedig a 3. helyen végzett. A világbajnoki pontversenyben 30 ponttal előzi meg csapattársát, Kamui Kobajasit.