Vágólapra másolva!
A pálya utolsó kanyarját tavasszal aszfaltozták újra, de a Superstars hétvégéjén az "extrém körülmények miatt" feltöredezett a terheléstől.

Kevesebb mint három héttel a Magyar Nagydíj előtt javításra szorult a burkolat a Hungaroring utolsó kanyarjában, amit csak tavasszal aszfaltoztak újra, mert a Superstars szélsőségesen forró versenyhétvégéje alatt feltöredezett az autók leginkább terhelt ívkülső kerekeinek nyomvonala mentén.

A célegyenesre vezető 14-es kanyar ellen régóta sok volt a kifogás, mivel az évek során hepehupássá vált az ideális íven, ráadásul szokatlanul csúszott is. Ezért idén végre kicserélték az aszfaltját még a Magyar Nagydíjat megelőző szokásos pályainspekció előtt, amit a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenyigazgatója, Charlie Whiting végzett el. A Superstars június 29. és július 1. közötti hétvégéjén azonban megsérült az új burkolat.

"Egy kis javításra volt szükség, mert a Superstarson megviselődött a rázókő mellett" - erősítette meg az [origo] F1hírek-nek Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. "Extrém körülmények voltak, 70 fokos volt az aszfalt. Biztosra akartunk menni, ezért úgy éreztük, ki kell javítani. Az 5-600 lóerős autók megviselték."

Forrás: Mercedes

Gyulay hozzátette, hogy a bitument bevizsgáltatták, és nem a hőterhelhetőségével volt gond. Hangsúlyozta, hogy a javítást a kivitelező cég garanciában elvégezte, és a munkálatokkal egy nap alatt végeztek.

A nagydíj előtti harminc napban a pályán csak az FIA külön engedélyével lehet módosítani, de a Hungaroring ezt Whitingtól megkapta. Kisebb javításokat - például a rázókövekét - egyébként gyakran még közvetlenül a verseny előtt, sőt olykor a verseny hétvégéjén is szoktak végezni a Forma-1-es pályákon.