Vágólapra másolva!
A Német Nagydíj egyetlen kiesője, Lewis Hamilton az első körben pályára kerülő törmelékek miatt szedett össze egy defektet, és autójának padlólemeze is megsérült. Esélye sem volt a pontszerzésre, így a futam végén kiállt.

Lewis Hamilton 100. nagydíja nem úgy alakult, ahogy szerette volna: az indulásnál két helyet veszítve a kilencedik helyre esett vissza, majd egy körrel később nem tudta elkerülni a rajt utáni ütközések miatt pályára kerülő törmelékeket. A letört alkatrészdarabok kivágták a McLaren bal hátsó gumiját, ezért be kellett iktatnia egy korai kerékcserét. De ennél rosszabb is történt.

"Fogalmam sincs, hogyan sérült meg az autóm - láttam a felrepülő törmelékeket, ezek okozták a bajt. Ezután szörnyű érzés volt vezetni az autót, a padlólemez hátsó része is megrongálódott" - magyarázta a BBC-nek Hamilton, aki a defekt után rádión közölte a csapattal, hogy szerinte fel kellene adniuk a versenyt. A McLaren azonban a közepes keverékű gumikon visszaküldte őt a pályára, és a futam során nagyszerű tempót diktált: a 35. körben vissza is előzte az őt korábban leköröző Sebastian Vettelt.

Kilenc körrel a verseny vége előtt Hamilton a bokszba hajtott, és ezúttal valóban feladta a versenyt. Ez vélhetően taktikai húzás volt a McLaren részéről, hiszen a pontszerzésre nem lett volna esélye, de kiesése miatt büntetlenül cserélhet váltót a Magyar Nagydíj előtt. A csalódott brit elmondta, egyedül csapattársa, Jenson Button harmadik helye jelent némi vigaszt. "Jenson eredménye az egyetlen pozitívum ezen a hétvégén" - jelentette ki. "Az ő helyezéséből látszik, hogy gyors volt az autónk."

Hamilton hátránya így tovább nőtt a világbajnokságban, ráadásul Kimi Räikkönen is megelőzte őt a tabellán. Így már csak az ötödik helyen áll, 62 pontos hátránnyal Fernando Alonso mögött.