Vágólapra másolva!
Bár Bernie Ecclestone nemrég úgy nyilatkozott, minden csapattal megegyeztek a 2013-tól érvényes új Concorde Agreementtel kapcsolatban, a Mercedes állítólag továbbra sem hajlandó aláírni a szerződést.

Úgy tűnik, továbbra sincs minden rendben a jövőre érvénybe lévő, a Forma-1 alapvető működését szabályozó új Concorde Agreement körül, annak ellenére, hogy Bernie Ecclestone pár héttel ezelőtt ennek ellenkezőjéről próbálta meggyőzni az újságírókat. Azt állította, már minden csapattal sikerült megállapodniuk, csupán az ügyvédekkel kell elrendezniük a részleteket. "Kereskedelmi szempontból elkészült a szerződés" - nyilatkozta két hete a Daily Mailnek.

A héten azonban kiderült, hogy még több fronton is bizonytalan a helyzet. Az Auto Motor und Sport azt írta, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) még nem írta alá az új megállapodást. Állítólag Ecclestone nem is ragaszkodott hozzá, hogy az FIA-t bevonják a keretszerződésbe, kétoldalú szerződésre próbálta rábeszélni a csapatokat. Bár ebben az esetben az istállók maguk írhatnák a szabályokat, a McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh szerint súlyos hiba lenne kihagyni a szövetséget.

A Die Welt értesülései szerint a Forma-1 nagyurának a Mercedesszel sem sikerült még megegyeznie. A németek nem elégedettek a nekik kínált feltételekkel, főleg a reklámbevételekből szeretnének nagyobb arányban részesülni, és a többi élcsapathoz hasonló bánásmódot követelnek. Az újság szerint a Mercedes "nem hajlandó" aláírni a 2013 és 2020 között érvényes Concorde Agreementet, ezért az is előfordulhat, hogy a gyártó kiszáll a Forma-1-ből.

A németek sportigazgatója, Norbert Haug nem kívánt bővebben nyilatkozni az üggyel kapcsolatban, csupán annyit mondott, hogy "építő jellegű tárgyalások" zajlanak. A Die Welt továbbá úgy tudja, az istálló felkérte a korábbi háromszoros világbajnokot, az Ecclestone-nal jó kapcsolatot ápoló Niki Laudát, hogy a segítségével hamarabb megállapodásra jussanak.