Vágólapra másolva!
Szerintük nyitott DRS-szel ment a sárga zászlós zónában, de végül nem büntették meg. Vettel úgy érzi, a kieséséhez köze lehetett a futam felénél beküldött Safety Carnak. 

Sebastian Vettel nagy fölénnyel szerezte meg a pole pozíciót a valenciai Európa Nagydíjra, és a versenyen is magabiztosan vezetett, amíg hirtelen meg nem állt az autója. A német úgy gondolja, az egyelőre ismeretlen okból bekövetkező műszaki hibáig jó eséllyel pályázott a győzelemre.

"Egészen addig egyértelmű volt, hogy nagyon erősek vagyunk. Elégedett voltam az autóval, megvolt a tempónk, nagyon gyorsak voltunk - még én is meglepődtem ezen" - mondta az újságíróknak. "Mindent tökéletesen csináltunk (a kieséig). Tökéletesen hajtottuk végre a bokszkiállásokat, a rajtot, tökéletesen alakult a verseny. Szerintem mindenki látta, hogy mi lett volna a végkifejlet."

A Red Bull pilótája 20 másodperces előnyt épített ki az élen a 29. körig, de ekkor a Jean-Eric Vergne és Heikki Kovalainen ütközéséből származó törmelékek miatt beküldték a biztonsági autót. Vettel szerint lehetséges, hogy ez a döntés is közrejátszott a meghibásodásban.

"Nyilvánvalóan nem jött jól nekünk a Safety Car beküldése, és lehet, hogy bizonyos szempontból ez okozta a kiesést" - közölte. "Megállt a motor, kikapcsolt. Semmit sem tehettünk. Jelenleg még nem tudjuk, hogy mi okozta a problémát, talán valami hasonló baj történt, mint Mark (Webber) autójával pénteken."

Vettel így ahelyett, hogy egy győzelemmel az élre állt volna a tabellán, 26 pontos hátrányba kerülve a 4. helyre esett vissza. A győztes Fernando Alonso mögé a másik Red Bullt vezető Mark Webber zárkózott fel a bajnokságban. Ő nehéz helyzetből, a tizenkilencedik rajtkockából várta a futamot (az időmérőn a Q1-ben nem működött a DRS-e), ilyen kezdés után ért célba a negyedik helyen. "Ez egy újabb őrült nap volt. Mostanában nehéz kiszámítani, hogy mi fog történni vasárnap" - értékelt. "Talán ha elölről rajtoltam volna, nem alakult volna olyan tisztán a versenyem, mint így, hátulról."

Forrás: Red Bull

Felcsillant a remény, hogy az ausztrál esetleg a pályán kívül átveheti a 3. helyet Michael Schumachertől, mert úgy tűnt, hogy a német sárga zászló hatálya alatt használta a DRS-t. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója éppen ezért büntetést követelt Schumachernek. "Sajnos muszáj egy kicsit enyhítenem a Michael Schumacher körüli eufóriát. A képernyőn keresztül tisztán látszott az eset" - nyilatkozta a Sky-nak. "Mark is említést tett róla. A sportfelügyelőknek is a rendelkezésükre áll, meg fogják nézni a történteket." Marko egyúttal emlékeztetett rá, hogy Vettel hasonló vétségért büntetést kapott Barcelonában.

Ross Brawn, a Mercedes csapatfőnöke azonban leszögezte, hogy időben szóltak Schumachernek a sárga zászlókról, és a versenyző már harminc méterrel a zóna előtt lassított. Ezt hosszas vizsgálat után végül a sportfelügyelők is elfogadták, így a német megtarthatta a 3. helyet.