Vágólapra másolva!
Amikor a kanadai Q3-ban áthajtott a startvonalon, zöld volt a jelzőlámpa, a csapat mégis szólt neki a rádión, hogy vegye el a gázt, mert lejárt az idő.

Jól indult, de rosszul végződött a Kanadai Nagydíj időmérője Michael Schumacher számára, aki az első két etapban a csapattársa előtt végzett, és mindössze két szett gumi felhasználásával jutott be a döntőbe, ott azonban túl későn kezdte meg a mért körét, így csak a 9. rajtkockát szerezte meg.

Schumacher a Q3-ban teljesített második nekifutásakor először egy gumimelegítő kört futott, és csak utána akart nekivágni a mértnek. Úgy tűnt, ezt pont jól időzítette, amikor ugyanis átszelte a startvonalat - amely Montrealban megegyezik a célvonallal -, még éppen zöldnek látta a jelzőlámpát. A Mercedes azonban röviddel később szólt neki a rádión, hogy vegye el a gázt, mert valójában már leintették az edzést.

"Eleve úgy terveztük, hogy két kört futunk" - mondta a dühös Schumacher a Sky Sportsnak. "Elsőre megpróbáltunk egykörös etapot teljesíteni, de ez nem működött, ezért a második alkalommal két körösre váltottunk. Nem értem, mi történt, mert még zöldnek láttam a lámpát."

Nem csoda, a csapatfőnök Ross Brawn ugyanis elárulta, hogy Schumacher 4 századmásodperccel az edzés leintése után kezdte meg a körét. "Nico (Rosberg) úgy döntött, másodszorra is egykörös etapot fut, csak keményebben megnyomja a felvezető kört, Michael viszont két kört tervezett, egy lassabbat és egy gyorsabbat" - magyarázta. "Ez Nicónak, aki akkor érte el a legjobb időeredményét az edzésen, be is vált, Michael etapját azonban rosszul menedzseltük, így túl sok időt vesztett, miközben szabad helyet keresett a forgalomban. Ezért 4 századdal a kockás zászló meglengetése után haladt át a vonalon, és nem fejezhette be az utolsó körét - jóllehet, az első szektorban az egyéni legjobb részidejét érte el, mielőtt elvette a gázt."

Forrás: AFP

Schumacher mindazonáltal elismerte, hogy az első rajtsorokba aligha tudott volna bekerülni. "A pole-ra ma nem lett volna esélyünk, mert az éllovasok köridejeire nem lettünk volna képesek, a saját korábbi időeredményemet viszont valószínűleg megismételhettem volna, és akkor kicsit kedvezőbb pozícióból rajtolhatok" - vélte.

Ezzel a szezon hetedik versenyén is folytatódott a Kanadában korábban már hét győzelmet arató hétszeres világbajnok pechszériája. Két héttel ezelőtt, Monacóban megnyerte ugyan az időmérőt, egy fordulóval korábban kapott büntetése miatt azonban öt hellyel hátrébb sorolták, és a rajt után belekeveredett a Romain Grosjean által kiváltott balesetbe, aztán egy műszaki hiba miatt kiesett.