Vágólapra másolva!
Úgy gondolja, jelenleg sokkal fontosabb, hogy a vezetésre koncentráljon, mint hogy a következő szerződéséről tárgyaljon a McLarennel vagy más csapatokkal. Újra a réginek érzi magát.

Az év végén lejár Lewis Hamilton szerződése a McLarennél. Mindkét fél utalt rá, hogy szívesen folytatnák a közös munkát, de a brit versenyző elmondta, hogy még el sem jutottak a tárgyalásokig. Szerinte pillanatnyilag vannak fontosabb feladatai.

"Leülhettem volna tárgyalni, ha akarok. De jelenleg van feladatom, és nem is muszáj kapkodnom" - jelentette ki Hamilton a hétvégi futam helyszínén, Montrealban. "Még csak nem is tárgyaltunk, méghozzá azért, mert alábecsültem a szezon nehézségeit. Nem gondoltam, hogy ennyire elfoglalt leszek, és rájöttem, hogy a hosszabbítás kérdése mennyire lényegtelen egyelőre."

"Vannak segítőim, akik foglalkoznak a témával, és amikor eljön az ideje, leülünk beszélgetni, majd megadom nekik a válaszokat. De erre most még nincs szükség."

"A bajnokság sokkal fontosabb, mint az, hogy mi lesz a következő szerződésemmel. A jövőm egyelőre nem fontos. Még csak nem is tekintek előre a következő évre. Az számít, hogy a maximumot hozzam ki az idei évből."

Forrás: McLaren

Hamilton fiatal kora óta élvezi a McLaren támogatását, 2007-ben az istálló színeiben debütált a Forma-1-ben, egy évvel később pedig már bajnoki címet ünnepelhetett. Először tavaly merült fel komolyabban, hogy elhagyhatja a McLarent, mert magánéleti problémákkal is küszködött, ami kihatott a teljesítményére. A hétvégén azonban kijelentette, hogy más csapatokkal sem tárgyal, és nagy az esélye, hogy csak a szezon végén hoz döntést a folytatásról.

Közben elismerte, hogy tavaly nagyon kimerült a pályán kívüli kötelező tevékenységek miatt, mostanra viszont rendeződött a helyzet. "A csapat sokkal több időt ad az edzésre, így több időm van a felkészülésre. Korábban gyakran felőrölt, hogy egy nap alatt Nagy-Britanniából Németországba, majd végül Spanyolországba kellett utaznom. Idén ez sokkal ritkábban fordul elő, ami segít" - közölte. "Ismét olyan vagyok, mint régen."

Hamilton a hírek szerint annak ellenére sem fontolgatja a távozást, hogy a McLaren idén feltűnően sok műveleti hibát vét. Igaz, az elmúlt hetekben összefüggésbe hozták a Red Bull-lal és a Ferrarival is.