Vágólapra másolva!
Barcelonában bevethetik a magasabb orrkúpot, amit a mugellói teszt végén már kipróbáltak.

Elképzelhető, hogy a szezon további részében a McLaren autói is magasabb orrkúppal fognak felállni a rajtrácsra, miután a csapat be akarja vetni a múlt heti mugellói teszten már kipróbált új elemet.

A karosszéria méreteire vonatkozó szabályok módosítása miatt erre az évre a McLarenen és a Marussián kívül az összes istálló olyan autót épített, amelynek a váz elejénél megtört az orra. A McLaren azért követett más utat, mert hagyományos aerodinamikai szemléletének jegyében évek óta alacsonyra tervezte az orrkúpot. Bár sokan attól tartottak, hogy ez a filozófia most meg fogja bosszulni magát, az MP4-27 kezdettől fogva ütőképesnek bizonyult.

A McLaren mégis változtatott az autójának elején, és a mugellói teszt zárónapjának legvégén ki is próbálta új orrkúpját. Ebben ugyanúgy nincs törés, mint a régiben, de láthatóan magasabb, mert laposabb szögben, kissé homorúan nyúlik előre, és hosszabb tartópillérek rögzítik hozzá az első vezetőszárnyat is.

"Jó esély van rá, hogy vasárnap bevetjük. A versenyzőink most fognak először találkozni vele" - utalt az Autosportnak adott nyilatkozatában a csapatfőnök Martin Whitmarsh arra, hogy a múlt héten csak a tesztpilóta Oliver Turvey vezette a McLarent. "Mugellóból sok visszajelzésünk van róla, ezért minden adat a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy kihozzuk belőle a maximumot a pályán."

Whitmarsh úgy véli, a gyenge bahreini szereplés ellenére a McLaren ütőképes lenne a régi orrkúppal is, de az újtól - és a csapat egyéb fejlesztéseitől - további előrelépést vár.

"Alapvetően persze mindig csökkenteni akarjuk a légellenállást és növelni akarjuk a leszorítóerőt, de figyelembe kell vennünk, hogy manapság csak nagyon kis lépésekben lehet előrejutni" - mondta. "Az orrkúp és az első szárny tartópillérei most jelentősen megváltoztak, és akadnak az autón más, kevésbé látványos újdonságok is."

"Igyekszünk minél hatékonyabban irányítani az autó mentén hátrafelé áramló levegőt. A mostanában kritikus fontosságúnak számító (orr-rész) esetében nagyon csekély lehetőségeket is megragadunk a fejlődésre. Az autó hátsó részére szigorú szabályok vonatkoznak, ezért nem annyira az ott végzett változtatásokkal lehet igazán sokra menni, hanem inkább az oda érkező áramlás minőségének javításával."

Miközben elismeri, hogy valószínűleg a riválisaik is előreléptek, Whitmarsh magabiztosan várja a hétvégi Spanyol Nagydíjat. "A szezon első négy versenyén könnyen be lehetett kerülni az első rajtsorba az autónkkal, a tempónk tehát alapvetően adott" - vélte.