Vágólapra másolva!
A finn úgy gondolja, a Forma-1-be való sikeres visszatérés alapja a jó autó, ami Schumachernek nem adatott meg. Elmondta azt is, hogy 2006-ban miért felelt alpárian egy riporternek, amikor azt kérdezte tőle, merre járt Schumacher búcsúztató ceremóniájának idején.  

Két év távollét után idén visszatért a Forma-1 mezőnyébe Kimi Raikkönen. A Lotus versenyzője az eddigi két futamon egy 7. és egy 5. helyet jegyzett, azonban a teljesítményét árnyalja, hogy még nem volt zökkenőmentes hétvégéje (Ausztráliában hibázott a Q1-ben, Malajziában pedig váltócsere miatt öt rajthelyes büntetést kapott), így nem tudni pontosan, hogy valójában mennyire erős az E20-as modell.

"Az autó jó, viszont nem tudom, hogy elég jó-e a győzelemhez. Mindenesetre legalább nem vagyunk messze az élmezőnytől" - jelentette ki a Sport Bildnek a finn, aki alig várja, hogy végre egy normális versenyhétvégéje legyen.

Räikkönen úgy véli, nem sokat változtak az autók 2009 óta, a leszorítóerő tekintetében nagyjából hasonlóak. A legnagyobb újdonságot a Pirelli gumik jelentették neki, de azokra is hamar ráérzett. Ennek eredményeképpen hamar elkapta a fonalat, nem úgy, mint Michael Schumacher, aki sokáig szenvedett - Räikkönen szerint ennek prózai oka van. "Ez egyszerűen azzal függ össze, hogy valakinek jó vagy rossz autója van. Egy gyors autó, mint amilyen nekem van, megkönnyíti az életet. (Schumachernek) nem volt ilyen szerencséje" - mondta.

Az interjúban megemlítette, hogy továbbra is jó kapcsolatot ápol Sebastian Vettellel, akivel sokáig közel laktak egymáshoz Svájcban. Kiemelte, hogy a fiatal német a sikerei ellenére sem változott meg, "egy klassz srác maradt."

Forrás: AFP

Räikkönen egyúttal elmagyarázta, hogy miért felelt durván Martin Brundle kérdésére élő adásban a 2006-os Brazil Nagydíjon. Az akkori egyik legnézettebb F1-es csatorna, a brit ITV kommentátorként dolgozó Brundle azt tudakolta tőle, hogy merre járt az utolsó versenyére készülő Schumacher tiszteletére rendezett ünnepségen, miközben pilótatársai jelen voltak a búcsúztatón. Räikkönen akkor tömören úgy reagált, hogy "szarni voltam." Most azt mondta: "Csupán őszinte voltam. A riporter egy ostoba kérdést tett fel, ezrét én ostoba választ adtam rá."