Vágólapra másolva!
A cég főnöke, Paul Hembery szerint a sajtóban ostobaságokat hordanak össze, amikor azt írják, hogy a Mercedes autója a többi csapaténál gyorsabban használja el a gumikat.

A Pirelli sportprogramját irányító Paul Hembery határozottan cáfolta azt a közkeletű vélekedést, hogy a Mercedesnek idén gondjai vannak a gumikopással.

Már az előszezoni teszteken elterjedt a hír, hogy a W02 hiába gyors, a hosszú etapok során túl nagy ütemben romlik a tempója az abroncsok elhasználódása miatt. Ezért sokan még azután sem hittek Nico Rosberg győzelmi esélyeiben, hogy a múlt hétvégén, Kínában jelentős fölénnyel megszerezte a pole pozíciót, pedig Hembery szerint a Mercedes túlzott gumikopása egyszerűen mítosz.

"Szerintem az emberek összekeverik az idei autójukat a tavalyival" - mondta az Autosportnak. "Mi legalábbis így látjuk, mert az adatok ismeretében nem igazán értjük a (Mercedesszel kapcsolatos) megállapításokat."

"Mi belelátunk az összes csapat adataiba, és már a szezon előtt is az volt a véleményünk, hogy a Mercedes nagyon ütőképes lesz ebben az évben. A nyilvánosság előtt is kijelentettem, hogy hajlandó vagyok fogadni rá: Michael Schumacher idén győzelmet is fog aratni. Malajziában tettem is rá 50 brit fontot, amit persze elvesztettem."

"Ugyanakkor egyértelmű, hogy a három élcsapat között rendkívül szoros küzdelem zajlik, és nem is tudnám előre megmondani, hogy a McLaren, a Mercedes vagy a Red Bull lesz a nyerő. Ezt megjósolni borzasztóan nehéz."

Bár Rosberg a Bahreini Nagydíj pénteki edzésnapja után említette, hogy a túlmelegedés következtében jelentős gumikopással küzdött, ez a pályaviszonyok miatt valójában az összes többi csapatra is jellemző volt. Sőt a hosszú etapos köridőkből úgy tűnt, a Mercedes kíméletesebben bánik a gumikkal, mint például a Red Bull.

Hembery szerint a túlmelegedés "a 47 fokos, csúszós aszfalton teljesen normális jelenség. Mindenki küzdött vele."

"Körültekintően kell értékelni a helyzetet, mert kívülállóként azt hihetné az ember, hogy a gumik itt kétszer akkora ütemben kopnak, mint Sanghajban - a lágyak akár két tizedmásodperccel is lassulnak körönként. Ez alapján szörnyülködhetnénk, hogy te jó ég, holott valójában az összes csapatnál nagyon hasonló a helyzet."

Noha az időmérő előtti utolsó szabadedzést is Rosberg nyerte Bahreinben, a Mercedesnél elismerték, hogy nem érezték annyira jónak az autójukat, mint pénteken - különösen a keményebb keverékű, azaz közepes Pirelliken.