Vágólapra másolva!
Martin Whitmarsh szerint egy száraz pályán futott Malajziai Nagydíjon senki sem került volna a McLarenek elé. A csapatfőnök úgy gondolja, az idei bajnokság egyelőre teljesen nyitott.

A McLaren versenyzői mindkét idei futamon az első sorból rajtolhattak, az esős Malajzia Nagydíj azonban lényegesen rosszabbul alakult számukra, mint a melbourne-i idénynyitó. A harmadik helyen célba érő Lewis Hamilton képtelen volt lépést tartani az előtte haladó Fernando Alonsóval és Sergio Pérezzel, Jenson Button pedig a Hispania versenyzőjével, Narain Karthikeyannal ütközött, és elvesztette esélyét a pontszerzésre.

Az istálló csapatfőnöke, Martin Whitmarsh szerint a csapat nagy lehetőséget szalasztott el Szepangban. "Ha száraz pályán futották volna a versenyt, és semmit sem rontottunk volna el, akkor meglett volna a tempónk ahhoz, hogy az első és a második helyen érjünk célba - ennek így is kellett volna történnie" - idézi az Autosport Whitmarsh-t, aki azzal vigasztalódik, hogy csapata két futam után vezeti a konstruktőrök bajnokságát, a versenyzők közül pedig csak Alonso áll Hamilton és Button előtt.

Whitmarsh úgy gondolja, az MP4-24 tempójával nincs gond, Malajziában csak a körülmények nem voltak megfelelőek. Hamilton az első bokszkiállásnál vesztett sok időt, amikor a Ferrari egyszerre hívta be két autóját kerékcserére, Hamiltonnak pedig várnia kellett az indulással, nehogy beléjük ütközzön.

Forrás: AFP
A rajtnál még örülhetett Whitmarsh

"Újra megnéztem az esetet, mert azt gondoltam, talán túl óvatosak voltunk. Ha nem kell várakoznia, Fernando nem került volna elé, és másképp alakulhatott volna a verseny" - magyarázta Whitmarsh. "Ennek ellenére azt hiszem, mégsem beszélhetünk túlzott óvatosságról: ha korábban kiengedtük volna Lewist, elég nagy esély lett volna rá, hogy az éppen érkező Massa nekiütközik. Azt hiszem, jó döntést hoztunk."

A McLarennél azért nem bosszankodnak túlságosan az elveszített pontok miatt, mert a többi élcsapat is hasonlóan nehéz hétvégén van túl, a Red Bull például csak egy negyedik helyet tudott szerezni. Bár a Ferrari hangoztatja, hogy az autójuk egyelőre Alonso váratlan győzelme ellenére sem versenyképes, Whitmarsh szerint a barcelonai futamra ígért fejlesztések után velük is számolni kell, ezért a szezon végkimenetele megjósolhatatlan.

"A bajnokság teljesen nyitott" - jelentette ki. "Mi elég jó helyzetben vagyunk ahhoz, hogy további versenyeket és akár a bajnokságot is megnyerjük, de ehhez hibátlan teljesítményre lesz szükségünk, és jó ütemben kell fejlesztenünk az autót."