Vágólapra másolva!
A Red Bull versenyzője önkritikát gyakorolt tavalyi szereplése után, többek között a rajtokban akar fejlődni. Úgy véli, nagyon jól sikerült a téli szünete.

Tavaly nem tudta megközelíteni csapattársa, a világbajnok Sebastian Vettel tempóját Mark Webber, aki csak a záró futamon szerzett - az idényben az első - győzelmével tudta megkaparintani a bronzérmet a bajnokságban. Az ausztrál versenyző nem tagadja, hogy a vártnál gyengébben muzsikált.

"Egyértelmű, hogy tavaly nem teljesítettem jól. Néhány területen jobb munkát is végezhettem volna" - ismerte el az ausztrál Sunday Age című lapnak. "Megfelelően kell szerepelni, továbbá muszáj önkritikusnak lenni és folyamatosan tanulni, fejlődni. Nem számít, hogy valaki hányszor nyer, vagy mit ér el, ha egy helyben toporog, hátrafelé halad."

A 35 éves pilóta úgy gondolja, hogy a korábbi évekkel ellentétben ezúttal képes lesz megfelelően ráhangolódni az új szezon kihívásaira. Mint azt többször kifejtette, a mostani szünet a legjobbak közé tartozott a karrierjében.

"Valóban kiválóan sikerült a pihenő. Mint tudjuk, ez nem mindig van így" - nyilatkozta. "2010 után, amikor nem lettem bajnok, más volt a tél, a kudarc járt a fejemben, az előző telek folyamán pedig műtötték a lábamat" - utalt a 2008-ban elszenvedett sérülésére saját kalandtúráján, amelyen az idén szerencsére elkerülte őt a baj.

"Nagyon jól telt a téli szünetem. Azt mondtam magamnak: 'Szedjük össze magunkat, és felfrissülten térjünk vissza!' Feltöltődtem az új idény előtt, ez a legfontosabb. Mindegyik 10-12 éven át edző sportoló pályafutásában vannak olyan pillanatok, amelyek próbára teszik az erőtartalékait."

Webber tavalyi vergődését elsősorban az új Pirelli gumik okozták, amikhez sokáig nem tudott alkalmazkodni, ezáltal túl hamar elkoptatta őket. A 2012-es abroncsokról viszont kedvezőbb véleménye van, ezért nem számít a problémák megismétlődésére. A rajtok sem tartoztak az erősségei közé - például mindhárom alkalommal pozíció(ka)t vesztett, amikor az első rajtkockából indult -, így erre is külön figyelmet fordított. "Dolgoztunk rajta" - közölte. "Nem voltak olyan jók (a rajtjaim), mint 2010-ben, tehát foglalkoznunk kellett ezzel."

Először rögtön ismerős környezetben, a melbourne-i Ausztrál Nagydíjon bizonyíthat Webber, de ő nem érez különösebb nyomást emiatt. "Mindig nagyobb az érdeklődés a versenyzők iránt a hazai futamukon, és jómagam is alig várom az első fordulót" - mondta. "Mindazonáltal ez csak egy a húsz nagydíjból. Nem kérdés, hogy szép lenne jól kezdeni a szezont, de számomra semmin sem változtat, hogy pár ausztrál fog a pálya mellett figyelni."