Vágólapra másolva!
A monzai futamon ötödik helyet szerző Michael Schumacher annak ellenére élvezte a Lewis Hamilton elleni csatát, hogy végül ő maradt alul. Ross Brawn Nico Rosberg balesete miatt bosszús.

Michael Schumacher az Olasz Nagydíjon újra bebizonyította, hogy kötélből vannak az idegei, amikor hosszú körökön át maga mögött tartotta a nála látványosan gyorsabb Lewis Hamiltont. A McLaren versenyzőjével ellentétben a hétszeres világbajnok lelkesen mesélt kettejük csatájáról.

"Izgalmasan alakult a mai verseny, számomra és a szurkolóink számára egyaránt, aminek igazán örülök. A Lewisszal való harc rendkívül szórakoztató volt, és néha nagyon kicsinek éreztem a visszapillantó tükreimet" - fogalmazott.

"A rajtom ideálisan sikerült, szándékosan vettem vissza az elején, hogy aztán később tökéletesen kihasználhassam a tapadást, és az egész baloldal szabaddá vált előttem" - elemezte idei sokadik parádés rajtját.

A csapat azonban nem örülhetett felhőtlenül a hétszeres világbajnok teljesítményének, mivel Nico Rosberg a rajt után belekeveredett a Vitantonio Liuzzi okozta balesetbe, és nem tudta folytatni a futamot.

"Csalódással végződött számomra a mai monzai verseny. Nehéz volt a kemény gumikon rajtolni, ennek ellenére sikerült nyernem egy pozíciót az első kanyarban, így egész jó helyzetben voltam" - mondta a német. "Liuzzi torpedóként repült át a füvön, és azonnal kiütött a versenyből."

A kemény gumik mai teljesítményét látva Rosberg stratégiája kifizetődő lehetett volna Ross Brawn csapatfőnök szerint, aki különösen csalódott volt a baleset körülményei miatt. "Duplán frusztráló, hogy egy olyan autó lökte ki, amelyik a 24. helyről indult. Hogyha pozícióért harcolva kerülsz balhéba az első kanyarban, akkor azt mondom, ilyen a versenyzés, de azt nehéz elfogadni, hogy a mezőny hátuljából üt ki valaki" - magyarázta.

"Mindenesetre csapatként megmutattuk, hogy ha megfelelő autó áll a rendelkezésünkre, képesek vagyunk az élen harcolni. Ez ad inspirációt a jövő évre is."