Vágólapra másolva!
A stílusa miatt sokat kritizált brit úgy véli, a múltban is azokból lettek a nagy versenyzők, akik az ellenfeleiknél többet voltak hajlandók kockáztatni.

Lewis Hamilton elismerte, hogy néha túlvállalja magát a pályán, de úgy véli, éppen a kockázatvállalási hajlam az, ami megkülönbözteti a jó versenyzőket a kevésbé jóktól.

A McLaren sztárja idén négy büntetést is begyűjtött különféle manőverei miatt, kétszer - Kanadában és Spában - pedig ütközés következtében esett ki. Ezért azzal vádolták, hogy túl agresszív, a múlt hétvégi Olasz Nagydíj után viszont éppen amiatt érték bírálatok, hogy nem támadta elég rámenősen Michael Schumacher Mercedesét.

"Azt gondolom, az autósportban keskeny a határvonal a veszélyes vezetés, a mások életének kockáztatása és a veszélyzóna alulról súrolása között" - mondta a Reutersnek. "Az ember igyekszik nem átlépni ezt a határt. Ez azonban az autósport, ahol 300 km/ó-s tempónál, kerék kerék ellen versenyzünk, úgyhogy néha mindenképpen történik valami. Ütközések mindig vannak, ez elkerülhetetlen."

"Versenyzőtársaimtól is hallottam már, hogy azt mondják, túl agresszív vagyok, de ez az egész a helyes középút megtalálásáról szól. Nem azért vagyok itt, hogy tönkretegyem a többiek versenyét, csak le akarom győzni őket, mert jobb, ha helyettem a pályán nyújtott teljesítményem beszél."

"Ha túl agresszív voltam, és összeütköztem valakivel, mint például Monacóban, akkor levonom a tanulságot. Teszek egy lépést hátra, de teljesen nem változtatom meg a hozzáállásomat, mert ez az én életem, és én így élek."

Forrás: McLaren

Hamilton szerint a versenyzők "régen több kockázatot vállaltak", ezért szívesen vezetett volna akkoriban. "Nem tudom, miért vagyok ilyen, de mindig ilyen voltam. Szerettem kockáztatni. Nem úgy, hogy másokat veszélybe sodorjak, csak egyszerűen szívesen vállalok egy kicsit több rizikót. Szerintem éppen a nagyobb kockázatvállalási hajlam az, ami megkülönbözteti a gyors versenyzőket a kevésbé gyorsaktól."

A 2007-es világbajnok úgy látja, "az idősebb versenyzők, akiknek már családjuk van, néha elveszítenek valamit ebből a képességükből. David Coulthard egyszer azt mondta nekem, hogy 'miután gyerekem született, nem akartam többet kockáztatni, mert biztos akartam lenni benne, hogy még holnap is életben vagyok, és találkozhatom vele'. Emiatt csak kevesebb kockázatot volt hajlandó vállalni, ami alighanem természetes."

"Én azonban még fiatal vagyok, nem kerültem ilyen helyzetbe, és nem is tudom, mikor lesz családom. Az még messze van."