Vágólapra másolva!
Négy évvel meghosszabbították 2012 végén lejáró szerződésüket, így biztossá vált, hogy a 2014-es új motorszabályok után is a franciák látják el erőforrással a Red Bullt.

A Red Bullnál az Olasz Nagydíj pénteki edzésnapján jelentették be, hogy további négy évre megállapodtak a csapat motorjait szállító Renault-val. A gárda 2007 óta használja a francia gyár erőforrásait, a tavalyi két világbajnoki cím mellett összesen 22 nagydíjgyőzelmet, 32 pole pozíciót és 1130,5 világbajnoki pontot szereztek együtt.

Az ötéves megegyezés egyúttal azt jelenti, hogy a Renault a 2014-től életbe lépő V6-os turbókorszakban is szállít majd motorokat a Forma-1-be. A franciák egyébként kezdetektől fogva támogatták a kisebb, gazdaságosabb erőforrások bevezetését.

"A Renault Sport F1-gyel folytatott közös munka mindig is nagyon simán ment, ez nagyban hozzájárult a Red Bull Racing és a Renault kapcsolatának sikerességéhez" - mondta Christian Horner csapatfőnök a bejelentés kapcsán.

Bernard Rey, a Renault Sport F1 elnöke szintén elégedetten beszélt a tíz évesre nyújtott együttműködésről. "Ez egyedülálló lehetőség, hogy a Renault motorok teljesítményét a lehető legmagasabb szinten mutassuk be, ráadásul fantasztikus alkalmat teremt a technológia és a szakértelem fejlesztésére a Renault-Nissan Alliance-on belül."

A Red Bull egyúttal az idén sok problémát okozó KERS-ről is megállapodott a Renault-val, a hibrid rendszert jövőre biztosan az ő közreműködésükkel fejlesztik majd. Az idén saját KERS-t építettek, amely azonban problematikusnak bizonyult, és a technikai igazgató, Adrian Newey elismerte, hogy alábecsülték a feladat nehézségét.