Vágólapra másolva!
A brit egyetért Mark Webberrel abban, hogy erre az évre véget ért Sebastian Vettel egyeduralma, de attól tart, a Red Bull jövőre ismét villámrajttal fogja indítani a szezont.

Lewis Hamilton attól fél, hogy a McLaren és a Ferrari idén hiába dolgozta le a hátrányát a fejlesztéseinek köszönhetően, a Red Bull jövőre épp olyan erősen fogja indítani a szezont, mint idén, amikor Sebastian Vettel az első hét nagydíjból hatot megnyert, s ezzel behozhatatlannak tűnő előnyt gyűjtött a pontversenyben.

"Lehet, hogy ez egy új korszak kezdete volt, vagyis jövőre is uralni fogják az idény elejét, és mi csak azután kezdünk majd közeledni hozzájuk" - mondta Hamilton az Autosportnak Spában.

"Nekik 2009 óta lényegében ugyanaz az autójuk van, csak továbbfejlesztették. Az eredeti tervet csiszolták tovább és tovább. Nekünk viszont a 2009-es autónk borzasztó volt, ezért kidobtuk a kukába. 2010-re teljesen újat építettünk, de aztán azt is kidobtuk. 2011-re megint újat készítettünk, és ehhez már valószínűleg a 2012-es is modellünk hasonló lesz, úgyhogy talán közelebb maradhatunk (a Red Bullhoz)."

"Az ő autójuk azonban alighanem ismét az idei továbbfejlesztése lesz. Amíg a szabályok nem változnak drasztikusan - és nem tudjuk, erre mikor kerül sor -, minden bizonnyal megfelezhetjük a lemaradásunkat hozzájuk képest. Így elképzelhető, hogy legközelebb már nem a szezon felénél, hanem a negyedénél, vagy az első néhány verseny után érjük utol őket."

"Lehet, hogy tévedek, de nincsenek kétségeim afelől, hogy a következő szezon elején is nagyon-nagyon erősek lesznek. Ugyanakkor már mi is bebizonyítottuk, hogy az idény közben utol tudjuk érni és le tudjuk győzni őket, ehhez megvan az erőnk. Csak szeretnénk, ha ez az év korábbi szakaszában következne be."

Forrás: McLaren

Hamilton, akinek a hátránya az összetett 3. helyezettjeként 88 pont Vettelhez képest, egyetért Mark Webberrel abban, hogy a címvédő német idei uralma immár véget ért, és a Red Bull többé nem legyőzhetetlen. Viszont attól tart, hogy a McLaren jövőre ismét lépéshátrányból kezdi majd az évet, mert a Red Bullhoz jórészt a gázelvételnél is működő, befújt diffúzor fejlesztése révén került közelebb, amit 2012-től betiltanak.

"Gondoljunk csak Silverstone-ra, hogy ott mennyi leszorítóerőt vesztettünk a kipufogókra vonatkozó szabályok miatt!" - mondta. "Szerintem (a tilalom következtében) a Red Bull visszakerülne az élre, vagy ott maradna. A többi csapat nagyobbat bukna vele."

"Arról nincs szó, hogy az autónk alapjaival tökéletesen elégedett lennék. Tisztában vagyunk vele, hogy csapatként fejlődnünk kell, ezért igyekszünk tenni is. Elsősorban a leszorítóerőt kell növelnünk, ezen dolgozunk."