Vágólapra másolva!
A Török Nagydíj egyik fázisában felmerült a Red Bull stratégáiban, hogy öt kiállásra állítják át Mark Webbert. Nem volt elég a gumi.

Annak ellenére, hogy az első török szabadedzésen csúnyán összetörte az autóját Sebastian Vettel, az időmérőt és a versenyt is könnyedén nyerte. Ahogy a Red Bullnál szokásos, Vettel sokadszor is megkapta a dicséreteket a vezetőktől, a tanácsadó Helmut Marko szerint "szenzációsan vezetett", de a csapatfőnök Christian Horner is "tökéletes versenyről" beszélt.

Ahogy a mezőny nagy része, Sebastian Vettel is négyszer állt ki a bokszba, de Horner szerint három kiállással is végig tudta volna csinálni a versenyt. "Minden az első etaptól függött" - magyarázta Horner. "Sebastian előtt sima volt az út, így kímélni tudta a gumikat. Az utolsó kiállás csak elővigyázatosságból történt, tökéletesen működött a stratégia."

Mark Webber esetében egyéb faktorokkal is számolnia kellett a Red Bullnak, többek között azzal, hogy az ausztrál belekeveredett néhány csatába, melyek koptatták gumijait. "A verseny egyik fázisában felmerült, hogy Markot ötször hívjuk ki, de nem volt elég gumink, úgyhogy letettünk erről" - árulta el Horner.

Forrás: AFP