Vágólapra másolva!

Salo Forma-1-es karrierje 1994-ben kezdődött, a Lotusnál, miután sikeresen szerepelt a Formula Ford bajnokságban, a Formula 3-ban és 3000-ben. A premier után három évet a Tyrrellnél töltött, majd 1998-ban az Arrowsé lett.

Elérkezett a törés, 1999-ben pár héttel idénykezdet előtt az Arrows ejtette, ám szerencséjére a sérült Ricardo Zonta helyére beugorhatott év közben a BAR-ba, így nem felejtették el az F1 emberei. Később, még ebben a szezonban Michael Schumacher szenvedett emlékezetes sérülést a Brit Nagydíjon, így került fél idényre a Ferrarihoz. A finn itt megnyerhette volna élete első GP-jét, ám Németországban a világbajnoki címért harcoló Eddie Irvine-t el kellett engednie.

Ferraris kapcsolatait felhasználva 2000-re a Sauberhez szerződött, ahol sokszor versenyképesnek bizonyult. Ennek ellenére mindig azt hangsúlyozta, hogy nyerésre esélyes csapatban szeretne versenyezni, így elfogadta a Toyota ajánlatát.

Kérdéses, mennyire volt okos döntés ez, hiszen a Sauber 2001-ben története legjobb eredményét hozta, a Toyotának viszont idő kell, míg beéri főbb riválisait. A Forma-1-ben szinte lehetetlen egyből jól szerepelni, amit mostanában a Renault és a BAR is bizonyít.

Az elmúlt évet tehát a japán autó tesztelésével és a pályák alapos megismerésével töltötte Salo. Csapattársa 2002-ben az újonc Allan McNish lesz, ő maga pedig a mezőny harmadik legidősebb versenyzőjeként virít majd a melbourne-i rajtrácson.