Élő közvetítés a Holland Nagydíj harmadik szabadedzéséről

VERSTAPPEN, Max
Mogyoród, 2023. július 22. Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíj harmadik szabadedzésén a mogyoródi Hungaroringen 2023. július 22-én. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Hosszú szünet után tért vissza a Forma-1, ugyanis július végén vesenyeztek legutóbb a főszereplők Belgiumban. Szombaton rendezték a Forma-1-es Holland Nagydíj harmadik szabadedzését, amely nagy izgalmakat tartogatott. Ezt követően majd jön ma még az időmérő, vasárnap pedig a futam.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül43 bejegyzés
13:18
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Előzmények

Az egy hónapos nyári szünet után folytatódó vb-sorozat pénteki nyitó tréningjén a holland kedvenc lett az első. Mögötte a spanyol Fernando Alonso, az Aston Martin szintén kétszeres vb-győztes versenyzője volt a második, míg a britek hétszeres világbajnoka, a brit Lewis Hamilton harmadik helyen zárt.

 

A második szabadedzésen a McLaren brit pilótája, Lando Norris volt a leggyorsabb. A hazai közönség előtt szereplő Max Verstappen, a Red Bull címvédő és összetettben vezető pilótája autózta a második legjobb időt, míg a harmadikat a thaiföldi Alexander Albon érte el a Williamsszel.

13:21
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Ricciardo a csuklóját törte

Nem lehet ott a vasárnapi futamon Daniel Ricciardo, mivel csuklóját törte a kórházi vizsgálatok szerint. A 34 éves ausztrál pilóta akkor sérült meg, amikor a szabadedzés közben az egyik kanyarban Alpha Taurijával falnak ütközött. A Holland GP-n az újzélandi Liam Lawson helyettesíti, aki ezúttal debütál a Forma-1-ben.

13:25
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Lewis Hamilton bizakodó

A Mercedes hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton nagyon bizakodó. A brit pilóta az eddigiek alapján úgy véli, a folytatásban felvehetik a harcot a Red Bullokkal és a McLarenekkel.

Lewis Hamilton bizakodó Forrás: NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto/Jakub Porzycki

Nem vagyunk annyira gyorsak, mint a Red Bull, és persze a McLaren is rendkívül jó, tehát van még min dolgozni. Remélhetőleg ott leszünk. Nyilván a Red Bull kicsivel megint gyorsabb, mint mindig.
Szóval nem is számítok arra feltétlenül, hogy le tudjuk őket győzni, de ettől még szoros lehet. A cél, hogy a lehető legjobb helyre kerüljünk, mert nem egyszerű itt az előzés. Nagyszerű lenne, ha a legjobb háromba tudnánk kerülni a kvalifikáción."

13:28
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

A vb jelenlegi állása

---- separator ----sportWCStandingTeamF1Table-content-type:sport_type=Forma-1|result_scope_detail=player---- separator ----
13:30
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Szakad az eső

13:32
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Késhet a kezdés

13:35
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Elkezdődött az edzés

Hiába a szakadó eső, elengedték a mezőnyt. Verstappen extrém esőgumikon a pályán. 

13:36
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Verstappen az élen

A holland 1.27.514-et futott a Red Bullal. 

13:37
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Óvatos debütáns

A debütáló Liam Lawson érthető módon rendkívül óvatos, és első körideje hét másodperccel lassabb Verstappennél.

13:39
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Nagy a csúszkálás

Max Verstappennek is óvatosabbnak kell lennie, elvesztette a tapadást a 3-as kanyar kijáratánál, és szélesre futott. Lando Norris a 11-es kanyarnál ment le a pályáról, de tudta folytatni. 

13:43
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Félbeszakadt az edzés

Magnussen összetörte a Haast a hármas kanyarban, így máris lengetik a piros zászlót.

13:45
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Magnussen bukása

13:47
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Kitartó szurkolók

Az eső ellenére sem tágítanak a szurkolók, esőkabátban is lehet élvezni a csatákat. Természetesen narancs fölény a lelátón Hollandiában. 

13:49
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Marad az eső

Sorozatosan záporok érkeznek a hírek szerint, ezek mérsékeltek vagy erősek is lehetnek. Tehát nincs kilátás szárazabb körülményekre. Még áll a veseny a piros zászló miatt. 

13:50
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Folytatódik a verseny

Kevin Magnussen autóját eltávolították a pályáról, így az edzés újra elindult. 

13:51
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Újra a pályán

13:53
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Nem változnak a körülmények

Lando Norrisnak azt mondják, hogy a körülmények a következő 10-15 percben nem változnak majd. Nagy a forgalom, körülbelül a mezőny fel kint van a pályán. 

13:54
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Már nem Verstappen áll az élen

1:27.238-as idővel a Ferrari pilótája, Charles Leclerc az élen. 

13:55
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Norrissé a legjobb idő

A brit versenyző elsőként jött be 27 alá, 1:26.752-vel. 

13:56
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Folyamatos javulás

Egyre jobbak a köridők, Max Verstappen már 1:25.197-et futott, ezzel újra az élen van. 

13:58
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Javulhat az idő is

A legfrissebb előrejelzések szerint 12 óra magasságában javulhat az időjárás.

13:59
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Ismét piros zászló

Ennek így nem sok értelme van. Ezúttal Csou súszott ki az Alfa Romeójával a 13-as kanyarban, így megint lengett a piros zászló. 

14:00
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Csou a kavicságyban

14:01
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Így állunk jelenleg

Max Verstappen áll az élen 1:25.197-tel, ami 1,5 másodperccel gyorsabb Lando Norrisnál, Charles Leclerc pedig a harmadik.

14:03
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Leclerc is hibázott

Korábn Leclerc is hibázott, a monacói elkerülte a gumifalat az egyes kanyar bukóterében.

14:05
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Nagy gondot okoz az eső

Ezek az ideálisnak éppen nem mondható körülmények nagyon kifognak néhány pilótán, már két pirpos zászló volt. 

14:07
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Folytatódhat az edzés

Folytatódhat a 3. szabadedzés, kiszabadították Csou autóját a kavicságyból. 

14:08
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Íme, a top10 jelenleg

14:09
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Sainz hibája

A ferraris Sainz is az egyes kanyar bukóterében, de Leclerchez hasonlóan ő sem utkozott a gumifalba. 

14:11
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Jók a körülmények

Cunoda Júki szerint az intereken jó a pálya. 

14:13
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Norris az élen

A McLaren brit pilótája megelőzte Verstappent, 1:25.086 az ideje. 

14:16
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Újabb változás az élen

Úgy tűnik, a pálya egyre jobb és jobb, mivel most Oscar Piastri megy a leggyorsabban, majd Norris vágott vissza 1:23,677-es idővel.

14:18
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Norris nagy edzése

14:18
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Nagy csaták az élen

Sergio Perez rövid időre megosztotta a McLareneket, de Oscar Piastri 0,097 másodpercen belülre kerül Lando Norris 1:26,677-es vezetőidejéhez képest.

14:22
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Piros zászló

Előbb Gasly az egyes kanyarban érintettw a gumifalat, majd Lawson állt keresztbe az utolsó kanyarban. Hiába mentek tovább, jött az újabb piros zászló. 

14:23
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Lawson keresztbe állt

14:23
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Máris folytatódik

Nyolc perccel a vége előtt újra indulunk.

14:27
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

A McLaren meglepheti Verstappent

Az eddig látottak alapján a McLarens arra törekszik, hogy Verstappent elverjék az időmérőn, ehhez pedig megvan a egfelelő versenytempó is. 

14:28
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Komoly gondban a Ferrari

A Ferrarinak komoly gondjai vannak az autók pályán tartásával. Carlos Sainz a kilencedik, Charles Leclerc pedig a 13. helyen áll.

14:29
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Változás az élen

Jelenleg Verstappen a leggyorsabb 1:21.631-es idővel, Russel pedig a második. 

14:31
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Russel jó formában

Már négy tezeden belül van az élen álló Verstappen mögött. 

14:34
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Itt a vége

Max Verstappen zárt az élen az időmérő előtt, a Red Bull-pilóta címvédő pilótája mögött Russell és Pérez zárta az utolsó szabadedzést.

14:34
augusztus 26, 2023
Vágólapra másolva!

Verstappen az élen