Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) radikális változtatásokat szeretne bevezetni a jövő évi Forma-1-es világbajnokságon, ezek legfőbb célja az autók lelassítása. A FIA már tájékoztatta a tervekről a tíz csapatot, a módosításokhoz legalább nyolc istálló belegyezése szükséges.

Max Mosley FIA-főnök szerint a túlságosan gyors autók okolhatók a közelmúlt hatalmas balesetei miatt, ezért elkerülhetetlen a szabályok szigorítása. A tervek az aerodinamikát, az abroncsokat és a motorokat érintik. Az elképzelések szerint megemelnék az első vezetőszárnyat, a hátsó vízszintes vezérsíkokat előrébb hoznák, valamint meghatároznák a karosszéria formáját a hátsó kerekek előtti részen.

A FIA pénteki közleménye szerint "az alacsonyabb leszorítóerő csökkentené a sebességet, különösen a gyors kanyarokban. Így kissé megnövelné a féktávokat, miközben a légellenállás csekély változása alig emelné meg az egyenesben elérhető legnagyobb sebességet." A fenti módszerekkel a leszorítóerő állítólag 25 százalékkal is csökkenthető lenne, míg a légellenállás mindössze 4 százalékkal lenne kisebb a jelenleginél.

Szintén jövőre lépne életbe az abroncsokra vonatkozó szabálymódosítás, melynek értelmében a versenyzők ugyanúgy kétféle típusú gumi közül választhatnának, mint ebben az évben, viszont az egész versenyhétvégét összesen két garnitúrával kellene végigautózniuk. Az egyiket a pénteki és szombati szabadedzéseken, a másikat pedig az időmérőn és a versenyen használhatnák. A futam közben egy sérült gumit le lehetne cserélni egy másikra az első garnitúrából, de az ehhez szükséges boxkiállást nem lenne szabad felhasználni tankolásra. Mivel a gumiknak így az eddigi 80 helyett mintegy 350 km-es távot kellene kibírniuk, a gyártók kénytelenek lennének keményebb keverékeket alkalmazni, amitől szintén csökkennének a kanyarvételi sebességek, valamint növekednének a féktávok is.

A motorokat 2005-től csak két nagydíjhétvége után lehetne kicserélni a mostani egy helyett, míg a 3,0 literes V10-eseket 2006-tól 2,4 literes, 90 fokos hengerszögű V8-asok váltanák fel, amelyekre ráadásul szigorú műszaki korlátozások vonatkoznának. Többek között tiltanák a változtatható szelepvezérlést, a közvetlen befecskendezést, a variálható geometriájú kipufogórendszert, illetve a különleges anyagok használatát is.

Annak érdekében, hogy 2006-tól a kisebb csapatok, illetve a Forma-1-hez esetleg újonnan csatlakozó istállók se kerüljenek lehetetlen helyzetbe, használatban maradhatnának a régebbi V10-esek is, ezeknek a teljesítményét azonban a fordulatszám maximalizálásával úgy korlátoznák, hogy az új V8-asoké alatt maradjon.

Az új szabályok - nem feltétlenül a mostani ötletek - legkésőbb januárban biztosan életbe lépnek.